Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dolmány, mente, fegyverek és egy tarsolyra való jókedv

Szöveg: Várkonyi Melinda százados |  2016. szeptember 19. 12:56

Bár az időjárás nem volt túl kegyes szombaton a Nemzeti Vágta résztvevőihez, vasárnap zavartalanul élvezhették a programokat a Hősök terére látogatók.

1596020126

A magyar tradíciókra épülő nagyszabású, történelmi hangulatú fesztivál elmaradhatatlan résztvevője évről évre a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Így volt ez idén is, a szeptember 17-18-án kilencedik alkalommal megrendezett hagyományőrző országos kulturális eseményen.

A Nemzeti Vágta szombaton a kishuszár-vágta, a települések és a fogatvágta előfutamaival vette kezdetét. A programot többek közt történelmi lovas gála, mesehősök vágtája, méneshajtás és egyéb lovas bemutatók is színesítették, majd vasárnap a döntő futamok szünetében például ’48-as csatajelenet-bemutató, magasugrató-verseny és történelmi lovas felvonulás is látható volt.

1596020126

A HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum is igyekezett széles skálán biztosítani a kellemes, egyben hasznos időtöltést. A könyvvásárral, szabadságharc korabeli huszár egyenruhával, fegyverekkel, felszereléssel kivonult múzeum sátrában nemcsak a gyerekeknek szóló Huszárvágás című foglalkoztató füzet vagy a felnőttek érdeklődését felkeltő szakirodalmi könyvek, mint Turcsányi Károly – Bán Attila – Hegedűs Ernő – Molnár Gábor: Haderők és hadviselés az elöltöltő fegyverek korában, vagy Dér Cs. Dezső: Az 1848-49-es I. magyar hadtest születése, Ács Tibor: Hadtörténelmünk utolsó két évszázadából című könyve volt sikeres, hanem a kézműves-foglalkozások is: a gyerekek tölténytáskát, tarsolyt, csákót készíthettek a múzeum dolgozóinak segítségével, vagy akár huszárt rajzolhattak, színezhettek egymaguk is.

A szombati Nemzeti Vágta rendezvényen a Magyar Honvédség Központi Zenekara a látogatókat az Oktogontól egészen a főváros szívéig, a Hősök teréig kísérte.

1596020126
Címkékmúzeum