Döntéskényszer – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

A trianoni békeszerződéssel (1920. június 4.) elcsatolt területek közül a korabeli magyar közvélemény a legsúlyosabb és a legfájóbb veszteségnek egyértelműen a Romániához került részeket tartotta. A Királyhágón túli történelmi Erdély, a Kelet-Bánság, a Máramaros, valamint a Szatmár- és Körös-vidék (vagyis a Partium) együttesen 103 ezer négyzetkilométert tett ki, ami önmagában nagyobb volt, mint a Trianon utáni Magyarország 93 ezer négyzetkilométernyi területe.A Romániához csatolt részeken 5,2 millió fő élt. Közülük – az 1910-es népszámlálás adatai szerint – 1,6 millió volt magyar; harmaduk Székelyföldön lakott, másik harmaduk hazánk közvetlen közelében, a partiumi sávban, a maradék pedig szétszórtan Erdély különböző vidékein, főleg a városokban. Gazdasági szempontból Erdély valóságos kincsestárnak számított. Értékét elsősorban só- és ércbányái, olaj- és földgázmezői, továbbá kiterjedt erdőségei, illetve kiváló hegyi legelői adták.Viharos történelemA mohácsi csatavesztésig (1526. augusztus 29.) Erdély a Magyar Királyság részét képezte. Ezt követően olyan fejedelemséggé alakult, amely viszonylagos függetlenségét a török Portának fizetett adókkal vásárolta meg. Különállása az oszmán hadak 17. század végén történt kiűzése után is megmaradt, hiszen a karlócai béke (1699. január 26.) értelmében nem a Magyar Királyság része, hanem a Habsburg Birodalom koronatartománya lett. Az „Unió Erdéllyel" az 1848. március 15-i forradalom győzelmét követően valósult meg, a szabadságharc leverése után pedig a kiegyezéssel (1867) állt ismét helyre.