Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Dózsa Györgyre emlékeznek

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. november 28. 14:47

Nagyszabású tánckrónikával állít emléket Dózsa György halála után ötszáz évvel a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Budapesten, az Erkel Színházban november 29-én és 30-án.

1595983531

Zsuráfszky Zoltán művészeti vezetésével és Novák Péter főszereplésével a látványos és magával ragadó „Székely Dózsa György" című táncjátékot idén nyáron, a határon túli – Temesvár, Sepsiszentgyörgy, Kolozsvár – és a nyíregyházi, szekszárdi, margitszigeti bemutatókat követően a turné-sorozat zárásaként láthatja szombaton és vasárnap este hét órától a közönség.

1595983531

A magyar történelem ötszáz évvel ezelőtti sorsfordító eseményéről és annak kiemelkedő személyiségéről, tetteiről szóló táncjátékról Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, kiváló művész, rendező-koreográfus így fogalmazott: „a szerelmes, mélyen hívő és vívódó Dózsát szeretnénk megmutatni".
A darabban a művészek végigkísérik a legendás parasztvezér küzdelmét, szerelmét és bukását egészen a tragikus végkifejletig, a megtorlásig, amelynek szörnyűsége elborzasztotta még az akkori Európát is.

1595983532

Fotó: Magyar Nemzeti Táncegyüttes

Címkékkultúra