Ég Veled, Feri Bácsi!

Ilyen alkalmakkor döbbenünk rá, mennyire elvesztettük szem elől a régebb óta nyugdíjas kollégákat! Számos oka van, hogy miért nincs időnk legalább évente megkérdezni tőlük, „hogy vagytok, miben segíthetünk", de magyarázat nincs. Mégsem tettek szemrehányást ezért, akik eljöttek a jubileumra, inkább hálásak voltak, hogy legalább tízévente találkozunk.

A rendezvényen néhány elismerés átadására is mód nyílt. Hálátlan feladat a választás, hiszen az ember szíve szerint mindenkinek adna valamit, aki valaha a munkatársa volt. Mégis, csak hárman kaphattak.
A műsor után Ujvári Imre indulatosan kérdezte: „Rábai Ferinek miért nem adtatok elismerést? Harminc évig dolgozott itt, és volt idő, amikor ő vitte a hátán az egész Kiadót!".
Próbáltam érvelni, de a magyarázat egyre ostobább lett. Ma már tudom, hogy őket, „öregjeinket" kellett volna megkérdezni, ki, mit érdemel.

Elhatároztuk, gyakrabban tartunk találkozókat, és pótoljuk az elmaradt elismerést.
De már nincs, ki számon kérje. Ujvári Imrét ez év nyarán búcsúztattuk, s nemsokára követte őt Rábai Ferenc is: október 26-án elhunyt.
A katonai könyvkiadás egyik legnagyobb formátumú alakja távozott körünkből. Harminc éven át, 1959-től 1989-ig szolgált a Zrínyi Katonai Kiadónál. Szerkesztőként több tucat könyvet gondozott, szerkesztőségvezetői és igazgatóhelyettesi működése alatt pedig több száz kötet megvalósulásáért volt felelős.
Figyelembe véve az akkoriban kiadott könyvek olykor több tízezres példányszámát, sok konténer papíron férhettek csak el azok gondolatok, amelyek megjelenése felett bábáskodott.

Életműve tehát sok tonna papírban mérhető, ám az utolsó üzenet, mely a nevét tartalmazza, elfér egy jegyzetlapnyi felületen: