Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködési megállapodás egy felelősségteljes nemzedékért

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Tóth László |  2020. február 5. 15:38

Háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá ünnepélyes keretek között az MH Altiszti Akadémia, a Dunakeszi Tankerületi Központ, illetve a Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium február 5-én, szerdán, Szentendrén.

1596075769

A Honvéd Kadét Program keretében létrejött együttműködés célja, hogy a felnövekvő nemzedéknek kézzelfogható és valódi értéket jelentő program álljon a rendelkezésére, amely felkészíti őket a jelen és a jövő kihívásaira. A programban megszerzett tudás lehetővé teszi számukra, hogy a honvédelmet ismerő és hazájukért tenni is hajlandó, felelős állampolgárokká váljanak.

Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka köszöntőjében kiemelete: a hazafias nevelést nem lehet elég korán elkezdeni, hiszen a haza védelme, állampolgári kötelezettségünk, így kiemelt fontossággal bír. A Honvéd Kadét Programmal megismerkedve a tanulók a haza szeretetét, a bajtársiasságot, mint erkölcsi értékrendként sajátíthatják el.

A dandártábornok megjegyezte: nagy öröm számukra, hogy a budapesti, szentendrei és egri oktatási intézmények után újabb iskolával bővült az MH Altiszti Akadémia partnereinek sora.

Az együttműködési megállapodásban az MH Altiszti Akadémia többek között vállalja, hogy segítséget nyújt a speciális katonai szakértelmet és eszközöket igénylő tanórák és egyéb foglalkozások megtartásában, szakemberek biztosításával, valamint eszközök, katonai felszerelések rendelkezésre bocsátásával, bemutatásával.

1596075769

Böszörményi Csaba, a Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnázium intézményvezetője elmondta: a pedagógusok egyik legfontosabb feladata, hogy az elődök által felhalmozott tudást átadják a tanulóknak és értékeket közvetítsenek. Az intézményvezető kiemelete, hogy a hazaszeretet és a honvédelem fontosságának hangsúlyozása minden korban, így a mai világunkban is kiemelkedő fontossággal bír, ezért intézményük fontosnak érezte, hogy csatlakozzon a Honvéd Kadét Programhoz, mellyel iskolájuk tanulmányi választéka is bővül.

Eszes Katalin, a Dunakeszi Tankerület Központ szakmai igazgatóhelyettese hozzátette: a három járást is felügyelő intézményük történetében most történik meg először, hogy egy iskolájuk olyan szakmai irányba indul el a Honvéd Kadét Programon keresztül, mely új szakmai perspektívákat nyit meg a nevelés-oktatási folyamatban.

A Honvéd Kadét Program a Péceli Integrált Oktatási Központ Általános Iskola és Gimnáziumban szeptemberben indul a honvédelmi alapismeretek tantárgy keretében, a tanulóknak lehetőségük lesz érettségizni is a tananyagból.

1596075770