Életveszélyes állapotban

Bár egy civil szemlélőnek nem igazán „illik össze" e két szakterület, prof. dr. Csomós Ákos osztályvezető főorvos megnyugtat: Magyarországon és Európa számos országában egységes szakvizsgát jelent az aneszteziológia és az intenzív terápia. „Hogy hol van bennünk a közös pont? Az életveszélyes állapotban. Mert minden műtétnek van egy minimális kockázata: a beteg elveszíti az öntudatát, a mi kezünkbe kerül, mi kontrolláljuk azt, hogy miből mit adunk be neki. Természetesen a maximális odafigyeléssel végezve a munkánkat, minden apró részletet a monitorokon nyomon követve. Az intenzív ellátás pedig nyilvánvalóan a súlyos, illetve az életveszélyes állapotú betegek ellátását jelenti" – mondja a főorvos, hozzátéve: az intenzív osztályra azok a betegek kerülnek be, akiknek úgynevezett fenyegető szervelégtelensége van. „Itt nem lehet 24 óra alatt meggyógyulni, ez az idő szerencsés esetben csak arra elég, hogy stabilizálni tudják a beteg állapotát, aki kikerülhet a közvetlen életveszélyből, de továbbra is súlyos állapotú marad."

Csomós professzortól megtudjuk: a népszerű kórházsorozatok nem túloznak, egy intenzív osztály valóban úgy néz ki, mint a filmekben. Az a beteg, aki bekerül a 30 ágyas intenzív osztályra (ebből 10 ágy szívsebészeti intenzív részleg, amely önálló kórteremben helyezkedik el, 20 ágy pedig a „hagyományos" multidiszciplinális intenzív részleg), úgynevezett multiparaméteres monitorozást kap, azaz amit csak mérni lehet – például a légzésszámot, a szívfrekvenciát, az oxigénszintet, a vizeletmennyiséget – azt mind monitorozzák rajta. Ezek a monitorok pedig folyamatosan ott „csipognak", „zörögnek", „pittyegnek" a háttérben. „Mi már hozzászoktunk ehhez. Ha bemegyünk az intenzív osztályra, már fel sem tűnik, hogy csipognak a monitorok. Ellenben, ha nem halljuk ezeket a szokásos hangokat, akkor tudjuk, hogy baj van és be kell avatkoznunk. Egy műtőben dolgozó altatóorvosnál egyébként ugyanez a helyzet: kell a háttércsipogás, mert abból sok mindenre tudunk következtetni. Ha esetleg nem is figyeljük a monitort, a fülünk hallja, hogy mi történik és tudunk reagálni a változásokra" – mondja dr. Csomós Ákos.

Persze a látogatók számára mindez rejtélyes, sőt adott esetben félelmetes is lehet. „Minden hozzátartozó azt szeretné, hogy a szerette meggyógyuljon. Nekik mindig az az első kérdésük, hogy mikor ébresztjük már fel a beteget, mikor tudnak vele beszélni. Nagyon nehéz velük megértetni, hogy a csövek nem azért vannak, mert hozzátartozójukból már soha nem lesz egészséges ember, hanem éppen ezt szolgálják. Fontos, hogy naponta adjunk a hozzátartozóknak tájékoztatást a beteg állapotáról, őszintén, a nehézségeket is elmondva. Ehhez nagyon jó volna, hogy a mi osztályunkon is legyen úgynevezett látogatói szoba azért, hogy ne a betegágy mellett magyarázzuk el a beteg állapotát, hanem nyugodt körülmények között. Meg kell érteniük, hogy mit és miért csinálunk" – hangsúlyozza a főorvos, hozzátéve: bár a betegek számára az intenzív osztályos altatás nagy része „kiesik", az ébresztés fázisában emlékezhetnek hangfoszlányokra, mondatokra. „Emiatt mindig nagyon oda kell figyelni arra, hogy a dolgozók egymás között és a hozzátartozókkal is hogyan, miről beszélnek, ugyanis nem lehet tudni, hogy mikor, ki, mennyire van ébren."

Az osztály aneszteziológiai részéről a főorvos elmondja: e szakterület az elmúlt húsz évben rengeteget fejlődött. Régebben úgy tartották, hogy gyakran még magánál a műtétnél is veszélyesebb az altatás. Szerencsére ez ma már nem igaz. „Én 1990-ben, egy vidéki kórházban kezdtem el dolgozni. Akkor ott az volt a szabály, hogy 80 év felett, tervezett műtétre nem altatunk el beteget. Ma már másképp van, minden beteget el lehet altatni. Statisztikák vannak arra, hogy egy műtéti altatás halálozási kockázata alacsonyabb, mint annak, hogy valaki egy autóban utasként haljon meg egy balesetben" – mondja dr. Csomós Ákos, hozzátéve: manapság már legalább tízféle aneszteziológiai módszer létezik, s minden beteg számára igyekeznek megtalálni azt, amelyik a leghatékonyabb. „Mi itt, a Honvédkórházban a műtétek előtt minden beteget felkeresünk, megismerjük őt és a betegségét, s kiválasztjuk a neki legmegfelelőbb altatási módszert" – hangsúlyozza Csomós professzor, akitől megtudjuk azt is, hogy egy altatóorvos akkor végzi jól a dolgát, ha a beteg a műtétet követően szinte panaszmentesen ébred fel. Ebben segít az, hogy a betegek a műtét után az úgynevezett ébredőszobába kerülnek, és innen csak akkor szállítják vissza őket az osztályra, ha komfortosak és közel fájdalommentesek. Sőt, az altatóorvosok a műtétet követő napon, már a kórteremben is felkeresik a beteget, s megnézik, hogy minden rendben van-e vele.

A legjobbak között

A főorvos büszke arra, hogy a Honvédkórház aneszteziológiai osztálya két szakterületen is kiemelkedik az átlagból és az ország legjobbjai között van. Az egyik az úgynevezett nehéz légút jártasság, ami azt jelenti, hogy nagyon sok embert – valamilyen korábbi betegség vagy éppen anatómiai oknál fogva – nehéz elaltatni, mert a légcsövükbe szinte lehetetlen behelyezni azt a tubust, aminek segítségével a műtét ideje alatt lélegeztetik. Léteznek azonban speciális eszközök, amelyek segítségével ez a nehézség is kiküszöbölhető. Ezeket az eszközöket az elmúlt évben a Honvédkórház beszerezte, s kezelésükben az aneszteziológus szakorvosok mára olyan jártasságot szereztek, hogy képesek gyakorlatilag mindenkit intubálni és elaltatni a műtéthez.

A másik terület, amiben a Honvédkórház aneszteziológusai különlegesen jók, az az úgynevezett regionális blokkok szúrása. Ez azt jelenti, hogy az érzéstelenítést – ultrahangvezérelt tűk segítségével – milliméterre pontosan a megfelelő idegpálya mellett végzik, kizárva így a szövődmények többségét, a lehető legkisebb fájdalomnak kitéve a beteget. „E két szakterületen rendszeres tanfolyamokat is tartunk az ország minden részéből érkező szakorvosoknak" – mondja a főorvos, hozzátéve: az intenzív terápia területén az égési és a politraumatizált sérültek ellátásában szereztek országos hírnevet az elmúlt évtizedekben.

Dr. Csomós Ákos elárulja azt is, hogy a KAITO aneszteziológusai egy év alatt több mint 10 ezer műtétnél vannak jelen csak a Róbert Károly körúti központi objektumban. A Podmaniczky utcai telephelyen is nagyjából ennyi beavatkozás történik az altatóorvosok jelenlétében. Az intenzív osztályon pedig több mint 1500 beteget látnak el évente. Ehhez természetesen nagy személyzet kell, jelenleg több mint kétszázan dolgoznak az osztályon, közülük 75-en orvosok.

„Másfél éve vezetem az osztályt és nagyon büszke vagyok arra, hogy ez idő alatt minden beosztást sikerült feltölteni. Ebben a szakmában korábban a Honvédkórházban is orvoshiány volt, mára azonban eljutottunk odáig, hogy minden műtő üzemelhet, mert mindenhova jut altatóorvos. Sőt, több a jelentkező, mint ahány szakorvost fel tudunk venni. Az orvoscsapatunk stabil és egységes, én úgy érzem, szeretnek itt dolgozni a kollégáim is. Azt pedig külön ki szeretném hangsúlyozni, hogy amíg az egészségügyben arról beszélünk, hogy az orvosok külföldre mennek dolgozni, az osztályon az elmúlt hónapban kezdte meg munkáját a hatodik olyan orvos, aki külföldről érkezett haza" – mondja az osztályvezető főorvos.

Fotó: a szerző felvételei