Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Előtérben a háttér

Szöveg: Cs. Sárkány Beáta |  2013. május 16. 11:36

Ritkán esik szó a kiszolgáló és támogató alegységek jelentőségéről. Nélkülözhetetlenségük legaktuálisabb példáját az utóbbi hetek, Bakonyban végzett munkája adta erre, amikor is az MH 5. Bocskai István Lövészdandár az egyik legfontosabb feladatára, a NATO CREVAL gyakorlatra készült.

A sikeres teljesítés hátterében – a harcoló egységek katonáinak szakmai, fizikai felkészültsége mellett – szinte láthatatlanul, de nélkülözhetetlenül ott vannak a támogató alegységek. A biztos alapokon nyugvó és megfelelően működő logisztikai vagy híradó kiszolgálás nélkül ugyanis a harcoló katona olyan lenne, mint a fegyvere lőszer nélkül.

Április végén – még mielőtt a lövészszázadok megjelentek volna a várpalotai gyakorlótéren – a főszerep néhány másik alegységé volt, nevezetesen a híradó- és a dandár törzstámogató századé, valamint logisztikai alegységeké. A feladatuk az volt, hogy elkészítsék a tábort, biztosítsák annak tárgyi és informatikai felszereltségét. Mindeközben olyan életteret kellett kialakítaniuk, amely egy hónapon át is megfelel másfél ezer katona alapvető szükségleteinek (szállás,
étkezés, tisztálkodás) és munkavégzési feltételeinek. 

1595954166

A híradószázad a Bátor Harcos 2013 gyakorlat alatt biztosította a dandár, valamint a zászlóaljharccsoport (ZHCS) vezetésének híradását. E feladatok alatt értendő a rádió-összeköttetés létesítése, a telefonos hálózat, illetve a belső informatikai rendszer kiépítése. Mindezen rendszereket a ZHCS híradószakemberei ki is építették. A gyakorlat ideje alatt a híradószázaddal közösen hoztak szinkronba két kiépített híradásrendszert, hogy a dandár és a zászlóaljharccsoport vezetése összeköttetésben legyen egymással. Mindezt öt nap alatt egy tucatnyi híradókatona, közel 15 kilométernyi tábori könnyű vezeték és másfél kilométer hosszú UTP-vezeték felhasználásával hajtotta végre. A gyakorlat során – a híradás fenntartása és az esetleges meghibásodások megszüntetése mellett – az alegység fontos feladata még, hogy úgynevezett vonaljárőr (vezetékes hálózatot ellenőrző) tevékenységet is ellásson. Szakadások, meghibásodások elhárítása, rádióhálók tesztelése és a zászlóaljharccsoport szakállományával való folyamatos összeköttetés fenntartása – ezek a híradószázad fő tevékenységei.

A híradókatonákkal egy időben a logisztikai alegységek is a helyszínre érkeztek: megkezdték a 606 sátor felállítását, a háló- és munkakörleteken kívül kialakították a javítópontot a meghibásodott járműveket javító és karbantartó 15 szerelő számára, kiépítettek egy 500 fő befogadására alkalmas étkezősátrat. Mindemellett az ellátópontot is e szakterület katonái telepítették. A 9 hűtős autó és a 11 élelmiszer-tároló konténer állt rendelkezésükre, s szakszerűen felépített főzősátorban mindennap közel 1600 adag étel készült.

1595954167

A konyhán már hajnali négykor talpon volt mindenki: 18 szakács és 30 konyhai kisegítő munkájának eredménye a tápláló, meleg és ízletes étel. A feladat nagyságát jelzi, hogy például egy ebéd esetén körülbelül 240 kilogramm húst és 7 mázsa burgonyát kell előkészíteni.
A dandár törzstámogató százada is kivette részét az előkészítési munkákból.

A dandártörzs munkakörnyezete és a főharcálláspont kialakítása mellett ugyancsak az alegység fontos feladatai közé tartozott a különböző rendezvények biztosítása (forgalomszabályzás, díszelgés, felvezetés) és a szolgálatok ellátása.
A kiszolgáló és támogató alegységek munkája elengedhetetlenül fontos: ők teremtettek biztos és stabil alapokat ahhoz, hogy a május 14-én elkezdődött CREVAL-gyakorlaton a zászlóaljharccsoport tagjai a maximális teljesítményt tudták nyújtani.

1595954167

Fotó: a szerző felvételei