Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elrettentés a víz alól – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. december 15. 14:06

Végrehajtotta első, nukleáris töltetű ballisztikus rakétákkal végzett járőrözését az indiai haditengerészet INS ARIHANT atommeghajtású rakétahordozó tengeralattjárója. Egy új korszak kezdetét jelentette az egy hónapos, zömében a víz felszíne alatt teljesített út.

1599197258
Az esemény súlyát mutatja az is, hogy a tengeralattjáró sikeres visszaérkezését maga Narendra Modi indiai miniszterelnök jelentette be. Nem véletlenül: az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagján (Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia és Oroszország) kívül India az első, amely képes volt nukleáris, nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákat atomtengeralattjáróra telepíteni, majd azzal harci járőrözést végrehajtani – igaz, békeidőben.

A mészáros

Az INS ARIHANT (melynek neve szanszkrit nyelven „az ellenség lemészárolója") a hazai védelmi ipar egyik gyöngyszeme, s a Kínával, illetve Pakisztánnal a legkevésbé sem baráti viszonyt ápoló India egyik legfontosabb stratégiai elrettentő eszköze. Az ország komolyan gondolja víz alatti erőinek fejlesztését: a sokáig teljes titoktartás közepette végzett (létezését csak 1998-ban ismerték el) fejlett technológiájú járműprogram (Advanced Technology Vessel – ATV) 2,9 milliárd dolláros költségvetéssel indult, és a tervek szerint összesen ötféle, különböző méretű és feladatú tengeralattjárónak jelent majd alapot.

Először az Arihant-osztály készült el, amely az elemzők szerint erősen hasonlít az orosz Akula-osztályra. Ezt támasztja alá az is, hogy az INS ARIHANT legénységét az INS CHAKRA fedélzetén képezték ki – ez az orosz haditengerészet 2008-ban hadrendbe állt, NERPA (K–152) nevet viselő Akula-osztályú, nukleáris meghajtású vadásztengeralattjárója, melyet 2012 áprilisától vett bérbe India. Ami bizonyos: az osztály névadó hajóegységének vízre bocsátására 2009. július 26-án került sor Visakhapatnam városának hajógyárában. A ceremóniát az akkori miniszterelnök, Manmohan Singh is személyesen tekintette meg. A dátum sem véletlen: az 1999-es kargil-háború győztes befejezésének napja ez, melynek során Dzsammu és Kasmír állam területéről űzték ki a beszivárgó pakisztáni erőket.

További részletek a Magyar Honvéd magazin december 14-én megjelent számában!