Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Első alkalommal a repülőbázison

Szöveg: Galambos Sándor |  2016. szeptember 8. 13:37

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison tartották negyedéves, egységszintű munkaértekezletüket szeptember 6-án és 7-én a Magyar Honvédség vezénylőzászlósai. A tanácskozás résztvevői a vendéglátó bázissal is megismerkedtek.

1596019292

Két napig Kecskeméten tanácskoztak a Magyar Honvédség vezénylőzászlósai. Ez volt az első alkalom, hogy a Honvédelmi Minisztérium éves tervében szereplő értekezletük helyszínéül a repülőbázist választották.

A vendégeket Grécs György ezredes, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis törzsfőnöke köszöntötte, majd a délelőtti munka után Bezsenyi Tamás törzszászlós, a házigazda alakulat vezénylőzászlósa kalauzolta körbe kollégáit a bázison.

1596019293

Közben megtekintették Fekete Tamás alezredes, megbízott parancsnokhelyettes műrepülő-bemutatóját, a hangárban pedig Schröder Zoltán zászlós adott részükre tájékoztatást a repülő-műszaki zászlóalj feladatairól, tevékenységeiről és a jelenleg éppen folyó munkákról. Az értekezletük második napján is szerveztek egy, a házigazda alakulathoz kötődő programot a vezénylőzászlósok: a már hagyományos reggeli tornájuk alkalmával a bázis területén úgynevezett reptérfutást tartottak.

1596019293

Kriston István főtörzszászlós, a Magyar Honvédség vezénylőzászlósa hasznosnak és tartalmasnak értékelte az elmúlt két napot. Elmondta, hogy az elmúlt negyedév tapasztalatainak feldolgozása mellett kiemelt hangsúlyt fordítottak az ország déli határszakaszán szolgálatot teljesítőktől érkezett, a feladat végrehajtásának hatékonyságát növelő javaslatok összegzésére. Ugyanakkor a mostani értekezlet felkészülési lehetőséget biztosított részükre az október 12−13-án, Balatonakarattyán megrendezendő zászlóaljszintű vezénylőzászlósi konferenciára is.

1596019293

A munkaértekezlet résztvevői is hasznosnak tartották a kecskeméti bázislátogatást. Az aktuális feladatok, munkatapasztalatok megbeszélése mellett ugyanis egy-egy ilyen szakmai tanácskozásnak az is célja, hogy kölcsönösen megismerhessék egymás szolgálati körülményeit, betekinthessenek a vendéglátó alakulatok életébe. Ráadásul most személyesen is lehetőségük volt gratulálni házigazdájuknak, Bezsenyi törzszászlósnak abból az alkalomból, hogy augusztus 10-én megszületett a kisfia, Zsombor Csanád.

1596019294

Fotó: a szerző felvételei