Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Első kézből

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2015. február 22. 10:13

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred alaprendeltetéséből adódó feladatainak ellátása mellett nagy hangsúlyt fektet a jövő légvédelmi rakétás honvédjeinek szakmai képzésére. Mi sem példázza ezt jobban, mint a tiszt- és altisztjelöltek számára tartott csapatgyakorlat.

1595988311

Az MH Altiszti Akadémia kétéves modulrendszerű képzésében részt vevő, légvédelmi rakéta szakos másodéves hallgatók február 16-án kezdték meg gyakorlatukat a győri laktanyában. Tanulmányaik kezdetén már eltöltöttek néhány hetet az alakulatnál, most pedig három hónap áll rendelkezésükre, hogy a rendszeresített légvédelmi rakétakomplexumok főbb adatait, alkalmazásuk rendszabályait, valamint a hozzájuk kapcsolódó alapvető harcászati- és technikai tudnivalókat elsajátítsák.

A tíz altisztjelölt ennek megfelelően az 1. légvédelmi rakétaosztály, valamint a 2. légvédelmi rakétaosztály által használt haditechnikai eszközök mindegyikével részletesen megismerkedik majd, hiszen a kis hatótávolságú KUB légvédelmi rakétarendszer rakéta-indítóállványának (SZPU), a célfelderítő és rakéta–rávezető állomásának (SZURN), illetve a közeli hatótávolságú MISTRAL légvédelmi rakétarendszer vezetési pontjának (MCP) és rakéta-indítóállványának (ATLAS) kezelése is a tanulmányi követelmények között szerepel.

1595988311

Ezzel párhuzamosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának légvédelmi rakéta-specializáción tanuló végzős hallgatói is a győri laktanyában töltik csapatgyakorlatukat. Ugyan a legintenzívebb nyolchetes időszak csak márciusban kezdődik, de a négy tisztjelölt három nap erejéig már most kiveheti a részét a győri alakulat tevékenységéből. Az ezred ugyanis február 17-19. között tartja havi rendszerességgel ismétlődő tűzirányítási rendszergyakorlatát, amelyen úgynevezett „árnyékbeosztásokat" ellátva, megfigyelőként vesznek részt a negyedéves hallgatók.

Mivel mind a hadnagyi, mind pedig az őrmesteri rendfokozat várományosai utolsó félévüket kezdik meg képzőintézményükben, a tét nem kicsi számukra, hiszen a nyáron esedékes záróvizsgán már önállóan kell bizonyítaniuk felkészültségüket.

1595988311

Fotó: a szerző felvételei