Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Első világháborús emlékmű épülhet Budapesten

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2015. június 13. 13:24

Első világháborús emlékmű épülhet Budapesten a kormány döntése értelmében; a Magyar Közlöny június 12-i, pénteki számában megjelent határozat szerint a „központi” emlékművel a 100 évvel ezelőtti világháború hőseinek állítanának emléket.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt határozat szerint a kormány támogatja az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottságnak a központi emlékmű felállításáról szóló javaslatát.

A határozatban felhívják az emberi erőforrások miniszterét – mint az emlékbizottság elnökét -, hogy a honvédelmi miniszterrel, valamint az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztossal együttműködve intézkedjen a pályázat kiírásáról.

A kormány felkérte a főpolgármestert, hogy működjön közre az emlékmű helyszínének kiválasztásában.