Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elszállt a Tornado – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2019. április 10. 18:08

2019 márciusának közepén a brit katonai repülés történelmének több évtizedes szakasza zárult le: elbúcsúztak a Brit Királyi Légierő utolsó Panavia Tornado típusú támadó repülőgépei.

1599201141
A két hajtóműves, variaszárnyú típus a hidegháború alatt, majd jó ideig azt követően is az Egyesült Királyság légierejének legfontosabb, legfejlettebb, folyamatosan modernizált támadógépe volt. A legutolsó, GR.4A változat még az „Iszlám Állam" elleni szíriai légi hadjáratban is eredményesen tevékenykedett, bizonyítva, hogy a jól karbantartott veterán gép eredményes lehet a 21. század hadszínterein.

A Tornado fejlesztése az 1960-as években kezdődött, abban az időben, amikor a változtatható szárnynyilazás tűnt a nagy sebességű katonai repülés legjobb megoldásának. Ekkor több típus (az egyaránt szovjet Szu–24 és MiG–23 vagy az amerikai F–111) is ilyen kialakítással készült. A brit TSR–2 szuperszonikus bombázó programjának leállítását, majd a brit igények szerint kialakított F–111K beszerzésének kudarcba fulladását követően a brit–holland–nyugatnémet–olasz összefogással létrehozott Panavia Aircraft repülőgépgyár kapta meg a feladatot a közös, európai, többcélú harci repülőgép gyártására.

1974. augusztus 14-én szállt fel az első, vállszárnyas, tandem kétüléses elrendezésű, szuperszonikus sebességre képes prototípus, melyet a szintén több nemzet összefogása eredményeként kifejlesztett Turbo-Union RB199 hajtóművekkel szereltek fel (ekkor már egyébként a hollandok kiváltak a Panavia Aircraft-ből). A több mint egy tucat gép felhasználásával elvégzett (illetve két prototípus elvesztésével is járó) berepülések után, 1976. július 29-én kötötték meg a szerződést az első gyártási sorozatra.

További részletek a Magyar Honvéd magazin április 12-én megjelenő számában!