Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emlékművet avattak Polgárdiban

Szöveg: Kovács Zoltán / honvedelem.hu |  2014. augusztus 23. 7:02

Katonai tiszteletadás mellett második világháborús emlékművet avattak Polgárdi katolikus temetőjében, augusztus 22-én. A településen és környékén 1944-45-ben elesettek jelképes katonasírjain közel ötven hősi halált halt katona neve olvasható.

1595977521

Az emlékmű avatóbeszédében Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára elmondta: ma itt mindazokra a hősökre emlékezünk, akik a szabadság, a béke, nemzetük és embertársaik szolgálatára adták életüket. „Az emlékhely gondozása és ápolása lehetőséget ad arra, hogy az itt élők a béke, a szolidaritás és a szabadság eszményét tovább éltessék" – emlékeztetett a parlamenti államtitkár.

1595977521

Az ünnepségen Kovács Zsuzsanna református lelkész közös imával fejezte ki az utókor köszönetét, majd Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök áldotta meg az emlékhelyet.
Az egyházak, a város és a Magyar Honvédség képviselői koszorúkkal tisztelegtek az elesett hősök emléke előtt.

Az emlékmű és a megújult emlékhely a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály támogatásának köszönhetően ma már méltó módon állít emléket az elhunyt katonahősöknek.

1595977521

Fotók: a szerző felvételei