Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Építési területen találtak kézigránátot

Szöveg: Szűcs László |  2016. február 3. 9:29

A negyedik héten, azaz január 25-31. között 14 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 9 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Bátyi Edina főtörzsőrmester, az alakulat kommunikációs altisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2016-ben eddig összesen 55 bejelentést kaptak.

Január 28-án a Pest megyei Gyálra vonultak ki a tűzszerészek, mivel egy zárt építési területen, földmunkák közben, második világháborús robbanószerkezetet találtak. A Debrődi Péter százados vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy egy 39 mintájú kézigránát került elő a földből, amit a tűzszerészek a központi gyűjtőbe szállítottak.

Január 29-én Szombathelyről érkezett a bejelentés a tűzszerészügyeletre, hogy a város területén, földmunkák közben, egy 8 centiméteres, magyar gyártmányú köd-aknavetőgránátot találtak a munkások. A robbanótestet a Debrődi Péter százados vezette tűzszerészjárőr a rendőrség által a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

Január 30-án a Veszprém megyei Lókút település belterületén, földmunkák közben került elő egy 7,5 centiméteres páncéltörőgránát. A második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet a Juhász Attila főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Címkéktűzszerész