Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A dzsihadisták elleni szőnyegbombázás ellentmond az amerikai értékeknek

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 3. 10:35

Az Irakban állomásozó amerikai haderők főparancsnoka február 2-án, kedden úgy nyilatkozott, hogy az Iszlám Állam állásainak „szőnyegbombázása” nem fér össze az amerikaiak értékrendjével.

Sean MacFarland altábornagy ezzel arra reagált, hogy néhány republikánus elnökjelölt-aspiráns éppen a terrorszervezet „szőnyegbombázását" javasolja, mert szerintük ezáltal lehet csak megsemmisíteni az Iszlám Államot.
A dzsihadisták elleni harc egyik legfontosabb katonai vezetője Bagdadból közvetített videókonferencián fogalmazta meg véleményét a Pentagon tudósítóinak. Szerinte az Egyesült Államokat kötik a háborús konfliktusokban érvényes törvények. „A végén nemcsak az számít, hogy győztél, hanem az is, hogyan győztél" – mondta.

Úgy fogalmazott: „Mi az Amerikai Egyesült Államok vagyunk, megvannak az elveink, ezek vonatkoznak harcoló hivatásos katonáink, légierőnk, tengerészeink és haditengerészeink viselkedésére is. Nem felel meg az amerikai értékrendnek, hogy válogatás nélkül bombázzunk, tekintet nélkül arra, hogy ártatlanokat vagy harcosokat gyilkolunk-e meg". Megjegyezte: miközben Oroszországot azzal vádolják, hogy válogatás nélkül bombázta Szíria északnyugati vidékeit, „most mi állunk erkölcsileg szilárdabb talajon, s ennek így is kell maradnia".

A tábornok úgy véli: az iraki Ramadiban az Iszlám Állam terroristái ellen elért győzelmek jelzik, hogy az a szervezet igenis legyőzhető, s ez csak idő kérdése.
MacFarland egyúttal jelezte: várhatóan növelik majd az Irakban lévő amerikai katonák számát.