Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eredményes ellenőrzés

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2014. május 22. 15:25

Eredményesen zárult a zászlóalj-harccsoport CREVAL-ellenőrzése – nyilatkozta a honvedelem.hu-nak dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese a nullaponti lőtéren, május 22-én.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (MH ÖHP) vezetése, valamint az alárendelt alakulatok parancsnoki állománya látogatott el a „Tavaszi Áttörés 2014"  elnevezésű gyakorlatra. A vendégek az MH 25. Klapka György Lövészdandár úgynevezett targeting tüzérlövészetének különböző mozzanatait tekintették meg.

Dr. Orosz Zoltán altábornagy érdeklődésünkre elmondta: abszolút szakmai közönség részére felállított gyakorlatmozzanatokat láttak – század- és dandárszinten egyaránt.
„Szakmailag sokat adott a mai nap. Minden jelen lévő katonai vezető megtapasztalhatta, hogy azok az elméleti jelentések és elvek, amelyekről tájékoztatást kaptunk, miként is valósulnak meg a gyakorlatban" – fogalmazott a vezérkarfőnök helyettese.

1595972432
A Tavaszi Áttörés 2014 gyakorlatsorozat eddigi tapasztalatai egyértelműen pozitívak

Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH ÖHP parancsnoka általánosságban értékelve a gyakorlatsorozat eddig eltelt időszakát, azt mondta: a „Tavaszi Áttörés 2014"  keretében végrehajtottak egy sor olyan gyakorlatot, amelyek már régóta nem szerepelnek sem a tatai dandár, sem a különböző más alegységek felkészítésében.

„Ez a hagyományos harcászati elvek alapján végrehajtott gyakorlatsorozat jól bizonyította azt, hogy katonáink a mai napig is képesek a megfelelő elméleti tudást a gyakorlatban alkalmazni. Az ilyen egymásra épülő gyakorlatsorozatok nagy előnye, hogy az egyes fegyvernemek és haderőnemek megtanulnak együttműködni egymással, ami a korszerű hadműveleti követelmények miatt nagyon fontos tényező. A jövőben is ilyen metódus alapján szeretnénk megtervezni a nagyobb hadgyakorlatainkat" – nyilatkozta a vezérőrnagy.

1595972432
A katonai vezetők testközelből figyelhették a műveleteket

Fotók: a szerző felvételei