Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eredményesen zárult az állásbörze Debrecenben

Szöveg: Smidróczki Róbert |  2014. április 24. 11:36

Több száz egyetemista fordult meg az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) 2. Katonai Igazgatási Központ (2. KIK) standjánál a Debreceni Egyetem által szervezett Állásbörze és Karriernapon.

Az egyetem 1997 óta rendezi meg az állásbörzét, amelyen idén 80 kiállító várta az érdeklődő hallgatókat. A rendezvény célja a friss diplomás és az adott félévben diplomát szerző hallgatók számára a munkaerő-piaci lehetőségek biztosítása, az álláskeresés megkönnyítése, az elhelyezkedési kultúra fejlesztése, továbbá egyfajta kapcsolatteremtés az intézmény hallgatói, valamint a munkaerő-piaci szereplők között. Az egyetemisták a kiállító cégek állásajánlatai mellett tájékozódhattak a munkavállalás feltételeiről, valamint karrier- és életpálya-tanácsadáson vehettek részt.

1595970922
Sokan voltak kíváncsiak a katonai igazgatási központ standjára

Az MH HKNYP 2. KIK standjánál rengetegen megfordultak a nap folyamán. A hallgatók elsősorban az önkéntes műveleti tartalékos szolgálatról érdeklődtek − többségük az egyetemen tanuló, már szerződéssel rendelkező műveleti tartalékos katona, akik hallgatótársaiktól hallottak az Önkéntes Tartalékos Rendszerről. Mint elmondták, sokakat közülük a kalandvágy és a kíváncsiság motivál, s emellett tanulmányaik befejezését követően szándékuk a Magyar Honvédség kötelékében elhelyezkedni, így számukra ez remek lehetőség arra, hogy bepillantást nyerjenek a katonák mindennapi életébe.

Eredményes napot zártak a toborzók, hiszen a nap folyamán számos hallgató jelezte, hogy a közeljövőben felkeresi a toborzóirodát és jelentkezik önkéntes műveleti tartalékos katonának.


Fotó: a szerző felvétele