Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Esküvő kardokkal – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. október 9. 11:31

Bajtársai sorfala közt vonult az anyakönyvvezető elé menyasszonyával Kecskeméten Juhász Roland törzsőrmester. A díszszakasz az ifjú párt a templomba és az étterembe is elkísérte – a turisták tapsolva köszönték meg a rögtönzött „díszszemlét”.

1596002126
Barátai katonai tiszteletadása mellett mondta ki a boldogító igent Juhász Roland törzsőrmester és csinos menyasszonya, Kardos Márta. A díszszakaszt Durgó Tamás százados, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának vezetője vezényelte, tagjai közt pedig ott volt Faddi Ferenc zászlós is, akinek három évvel ezelőtti házasságkötése ugyanilyen látványos körülmények között zajlott, ugyancsak Kecskeméten. Juhász törzsőrmester jelenleg az MH Anyagellátó Raktárbázis budapesti objektumában dolgozik, korábban viszont öt évet szolgált Városföldön, majd az ottani laktanya bezárása után szinte ugyanennyi időt töltött az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

– A tizenhárom évvel ezelőtti szilvesz­ter éjszakáján, Kecskemét főterén ismerkedtünk meg. Mindketten a barátainkkal terveztük köszönteni az éjfélt, a tűzijáték kezdete előtt azonban pár perccel odajött hozzám egy csinos lány, és gyufát kért tőlem. Volt nálam…

(További részletek a Magyar Honvéd magazin október 9-én, pénteken megjelenő számában!)