Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Év végi toborzás

Szöveg: Smidróczki Róbert főhadnagy |  2014. december 18. 13:57

Tíz Hajdú-Bihar megyei középiskolát keresett fel az elmúlt napokban az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) 2. Katonai Igazgatási Központ (2. KIK) toborzóállománya. Az előadások során a diákok megismerhették a katonai pályán történő elhelyezkedés lehetőségeit.

1595984735

Az idei évben Hajdú-Bihar megyéből eddig 107 önkéntes műveleti tartalékos csatlakozott a Magyar Honvédséghez. A 2014-ben szerződést kötők közel 70 százaléka valamelyik közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény hallgatója. Ennek tükrében kijelenthető, hogy egyre nagyobb népszerűségnek örvend a fiatalok körében a műveleti tartalékos szolgálat. Persze ahhoz, hogy a fiatalok egyáltalán tudomást szerezzenek erről a – számukra egyébként több szempontból is hasznos és előnyös – szolgálati formáról, elengedhetetlen a tartalékos szolgálat minél szélesebb körben történő megismertetése. Ennek az egyik leghatásosabb módszere az iskolai tájékoztató előadás, hiszen ilyenkor első kézből kaphatnak információt az érdeklődők, illetve azonnal választ kaphatnak az esetlegesen felmerülő kérdéseikre.

Az MH HKNYP 2. KIK toborzórészlege az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is igyekszik végigjárni a megye középiskoláit, ami persze nem kis szervezőmunkát igényel.

„Igyekszünk úgy megszervezni ezeket a tájékoztatókat, úgy kialakítani az útvonalat, hogy egy nap akár több − egymáshoz közel eső településeken lévő − iskolába jussunk el" – tudtuk meg Váraljai Árpád zászlóstól, a toborzórészleg beosztott altisztjétől.

1595984735

„Sok függ persze az iskolák hozzáállásától, de szerencsére az elmúlt években kialakított jó kapcsolatoknak köszönhetően pozitívan fogadnak bennünket, sőt olyan is előfordul, hogy az iskolák keresnek meg minket, hogy mikorra szervezzenek számunkra előadási lehetőséget. Eddig három debreceni és hét, a megye más településén lévő középiskolában tartottunk előadást, ahol közel 400 fiatalt tájékoztattunk a honvédségben vállalható szolgálati formákról. Hiszen egy-egy ilyen előadáson az önkéntes tartalékos szolgálat bemutatása mellett természetesen a katonai tanintézetekben folyó képzésekről, az intézetekbe történő bekerülés feltételeiről, valamint a szerződéses szolgálatvállalás lehetőségeiről is tájékoztatjuk a diákokat" – tette hozzá Váraljai zászlós.

Az eddig megtartott előadások hatására az elmúlt hetekben húsz diák jelentkezett műveleti tartalékos szolgálatra, akik közül többen már december hónapban túl is esnek az alkalmassági vizsgálaton. A toborzók pedig eközben már a jövő évi iskolalátogatásokat szervezik, hiszen a cél az, hogy februárig a megye összes középiskoláját felkeressék.

1595984735


Fotók: a szerző felvételei