Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évfolyamzáró gyakorlat

Szöveg: Bodoróczki Brigitta százados |  2015. július 28. 16:00

Az MH Ludovika Zászlóalj elsőéves honvéd tisztjelöltjei a közelmúltban az ócsai kiképző bázison, két hetes gyakorlaton mélyíthették el a tanév során megszerzett ismereteiket.

Az MH Ludovika Zászlóalj idén első alkalommal rendezte meg azt az első évfolyamot lezáró gyakorlatot, amelynek célja az alapkiképzés, illetve a tanév során megszerzett ismeretek gyakorlása, elmélyítése, ismereteiknek bővítése volt.

Alig telt el fél év azóta, hogy a zászlóalj 54 elsőéves honvéd tisztjelöltje befejezte az alapkiképzést. Katonai pályájuk első három hónapjában megismerkedtek a harcászat, a tereptan, a műszaki ismeretek, valamint a fegyverfogások alapjaival. A tantermekben eltelt szemeszter pedig elméleti tudással bővítette az alapképzés ideje alatt megszerzett tudást.

A vizsgaidőszakot követően az elsőévesek – felsőbb évfolyamos raj-, illetve szakaszparancsnokaik vezetésével – kitelepültek az ócsai kiképző bázisra, ahol gyakorolták az eddig elsajátított tudást.

Laposkúszás, álcázás, tűzvázlat, figyelési vázlat készítése, sebesültszállítás, ellenőrző-áteresztő pont üzemeltetése – hogy csak néhányat említsünk a feladatok közül. A java pedig még csak ezután jött: három nap, amikor az eddig tanultakat alkalmazniuk kellett! A feladatokat rajkötelékben, felsőbb évfolyamos vezetésével hajtották végre. Az utolsó megpróbáltatás, a menetgyakorlat Csobánkáról Izbégre már csak „levezetés" volt!