Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Évzáró közgyűlés

Szöveg: Juhász László százados |  2012. december 12. 9:58

A Honvéd Rákóczi Sportegyesület (HRSE) a szentesi Damjanich-laktanyában rendezte meg az idei évi közgyűlését december 7-én.

A sportegyesület a sportot kedvelő, az egészséges mozgás iránt elkötelezett tagság részvételével és a helyi katonai alakulat támogatásával 2006. június 15-én alakult meg.

1595946311

Lőrincz Gábor, az egyesület elnöke beszámolójában elsőként a szervezeti változásokról szólt, majd részletesen beszámolt az év bevételeinek és kiadásainak számszaki alakulásáról. Elhangzott: az egyesület nyolc szakosztállyal és száztíz fős tagsággal működik, a tagok kilencven százaléka katona.  A legújabb szakosztály a párevezős, amely idén kezdte meg működését négy taggal.

A HRSE 2012-ben kiemelt feladatként kezelte a műszaki ezreddel való együttműködést, valamint a Magyar Honvédség-szintű bajnokságokra történő felkészítést. Mindezek mellett különféle versenyek szervezésével vettek részt vettek a műszakiak napja és az alakulat napja rendezvényeinek lebonyolításában.

1595946311

Egy másik fontos feladat volt a KatonaSuli-programban való részvétel, amely két területen, a diákoknak történő közelharc-oktatásban és az egészséges életmódra nevelésben valósult meg.

Hozzászólásában Bartók Gábor alezredes, a műszaki ezred törzsfőnöke az alakulat további támogatásáról biztosította a sportolókat. Szűcs Lajos, a város alpolgármestere kiemelte a honvédsportolók teljesítményét, és a város további együttműködését ajánlotta fel. Takács László a városi diáksportbizottság nevében az utánpótlás-nevelés támogatásáról biztosította az egyesületet.

A rendezvény elismerések átadásával ért véget.  Az év sportolója-díjat Héjja Imre vehette át. Járó István, a labdarúgó-szakosztály vezetője az egyesületért végzett munkájáért, Labádi Sándorné pedig az egyesület gazdálkodási területén végzett tevékenységéért kapott elismerést. Bertus Ildikó, a Pankota-Kórogy Kft. termelési és kereskedelmi igazgatója, illetve Ráfael Péterné, a műszaki ezred alkalmazottja az egyesület támogatásáért vettek át elismerést. A Balaton Szupermaraton megnyeréséért Vakhal György vehetett át plakettet.

1595946311

Fotó: A szerző felvételei