Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ezeréves szövetség a magyar-lengyel barátság

Szöveg: Koncz Attila |  2014. március 19. 9:41

Lengyelország nagykövete kapta idén az Antall József-díjat, amelyet a névadó miniszterelnök özvegye adott át Budapesten, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében március 18-án, kedden. Az ünnepséget Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg, és részt vett rajta Antall József egykori kormányának több tagja is.

1595968839

Az ünnepséget Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg

Nemcsak történelem, nemcsak diplomáciai fordulat, amikor magyarok és lengyelek különleges kapcsolatáról beszélünk: aligha van még két olyan nemzet a világon, amelyik ennyire baráti viszonyban van egymással – mondta megnyitó beszédében a honvédelmi miniszter. Hende Csaba emlékeztetett rá: Nyugat és Kelet ütközőpontjában vagyunk, és mindig számíthattunk egymás segítségére, ha jött a baj.

Antall József, a rendszerváltó miniszterelnök politikai örökségének egyik legfontosabb része a visegrádi együttműködés megteremtése, amely a közép-európai országok biztonságpolitikai kapcsolatainak ma is sarokpontja. Hende Csaba szerint ez a 65 milliós régió az európai és az észak-atlanti együttműködés megkerülhetetlen tényezője, amelynek szerepét a közelében zajló ukrajnai válság is fölerősíti. Csak akkor lehetünk szabadok, ha összefogunk – hangsúlyozta a miniszter.


1595968839

Lengyelország nagykövetének a névadó miniszterelnök özvegye adta át az Antall József-díjat

Az Antall József-díj idei kitüntetettje Roman Kowalski, Lengyelország Budapestre akkreditált nagykövete. Az indoklás szerint a magyar-lengyel kapcsolatok elmélyítése, illetve a visegrádi együttműködés szorosabbra fűzése érdekében kifejtett, több évtizedes tevékenységével érdemelte ki a rangos elismerést.

1595968840

Az Antall József-díj idei kitüntetettje Roman Kowalski

Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária