Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyverekkel ismerkedtek az Ürgésfesztiválon

Szöveg: Czigler Zsuzsanna százados |  2013. augusztus 8. 11:15

Az MH Anyagellátó Raktárbázis bázisparancsnokság Tápiószecsőn található fegyverzettechnikai raktárának katonái és polgári alkalmazottai augusztus első szombatján sikeres bemutatón ismertették a szervezet munkáját a település önkormányzata, a társadalmi szervezetek, valamint a környező települések közreműködésével megrendezett „Szecsői Ürgés Fesztivál”-on.

1595958078

A nagy meleg ellenére is sokan kilátogattak a Szabadság térre, ahol a szervezők színes programokkal várták a falu apraja-nagyját. Az Ofella Sándor Hagyományőrző Népi Együttes idén is színvonalas repertoárral készült, míg az Ürgés Játszóházban a gyerekeket arcfestés, nemezelés és számos kézműves-foglalkozás várta. A nagyobbakat a főzőverseny mellett a rendvédelmi szervezetek különböző bemutatói szórakoztatták.

Sokan érdeklődtek a fegyverzettechnikai raktár haditechnikai bemutatója iránt. A szakemberek bemutattak több hatástalanított és gyakorló fegyvert, valamint néhány modern optikai eszközt is.

A rendezvény különlegességének számított a Fegyveres Erők és Testületek Helyőrségi Nyugdíjas Klub tagjainak fellépése. A kulturális programok közül a legnagyobb sikere az „Amazon Bakák" együttesnek volt. A csoport 2003-ban alakult egy báli táncos felkérés kapcsán a jogelőd MH Haditechnikai Ellátó Központ és a tápiószecsői helyőrségi klub dolgozóiból. A tíz évvel ezelőtti előadás olyan jól sikerült, hogy az alkalmi csapatból ma is létező, vidám gárda lett Amazon Bakák elnevezéssel.

1595958078

Fotó: a szerző felvételei