Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fegyverismeret katonasulisoknak

Szöveg: Faludi Miklós főtörzsőrmester |  2016. február 10. 16:37

A napokban az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Petőfi Sándor laktanyájában fogadták azokat a diákokat, akik katonai alapismeretek tantárgyból ebben a félévben tanulják a haditechnika fejezetet.

1596008473

A Than Károly Szakközépiskola, az Egressy Gábor Szakközépiskola, a Varga Márton Szakképző Iskola, valamint a László Gyula Gimnázium végzős hallgatói érkeztek a laktanyába; ők néhány hónap múlva érettségi vizsgát tesznek katonai alapismeretek tárgyból.

A foglalkozást immár évek óta megrendezik a laktanyában – köszönhetően a KatonaSuli-programnak, illetve a dandár és az iskolák közötti, ugyancsak hosszú idő óta fennálló együttműködésnek.

1596008474

A programot – Mikus György őrnagy vezetésével – a dandár kiképzési főnöksége szervezte a diákoknak. A foglalkozásokat Tóth Sándor főtörzsőrmester és Pócza Gergely törzsőrmester, kiképző altisztek vezették. A fegyverismeret foglalkozáson a tanulók felelevenítették a Magyar Honvédségnél rendszeresített gépkarabély és pisztoly szét- és összeszerelését. 

1596008474
CímkékKatonaSuli