Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A francia nemzetgyűlés elfogadta a rendkívüli állapot szabályozásának alkotmányba iktatását

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. február 10. 17:40

Elfogadta a francia nemzetgyűlés a terrorveszély kapcsán kezdeményezett alkotmánymódosítás első passzusát, amely a rendkívüli állapot szabályozásáról rendelkezik.

A javaslatot 103 igennel 26 nem ellenében fogadta el a parlament alsóháza. A kormányzó szocialisták és a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali Köztársaságiak többsége, valamint a centrista UDI is igennel szavazott, míg a Zöldek és a Baloldali Front, illetve a kormánypárti és a jobboldali képviselők közül néhányan nem támogatták az alkotmánymódosítást, amely szerintük „felesleges", miután a rendkívüli állapotot 1955 óta törvény szabályozza.
Az elfogadott passzus kimondja, hogy a rendkívüli állapotot „a közrend súlyos megsértésével járó azonnali veszély esetén" a kormány hirdetheti ki. A jelenlegi törvényhez hasonlóan a maximálisan 12 napra kihirdethető rendkívüli állapotot csak a parlament hosszabbíthatja meg egy olyan törvénnyel, amelyben annak időtartamát szabályozza. A hosszabbítás maximum négy hónapig tarthat, s csak egy újabb parlamenti szavazással újítható meg.

A képviselők az alkotmányreformba beiktatták a rendkívüli állapot életbe léptetésének parlamenti ellenőrzésének elvét is, amelyet több frakció is reklamált, valamint a kormány ellenvetése ellenére egy, a szocialisták által kezdeményezett olyan kitételt is, amely szerint a nemzetgyűlés teljes jogkörrel ülésezik és nem oszlatható fel a rendkívüli állapot ideje alatt.

Manuel Valls kormányfő, aki jelen volt a szavazáskor, azonnal jelezte, hogy ez utóbbi intézkedést, amelyet az ellenzék nem támogatott, a kormány ki fogja vetetni a szövegből.
A miniszterelnök szerint egyébként a rendkívüli állapot alkotmányba foglalása elsősorban a kihirdetés és a meghosszabbítás indítékait szabályozza szigorúan, a passzus alapvetően az 1955-ben elfogadott és a 130 halálos áldozattal járó november 13-ai merényletsorozat után szigorított törvény szövegét emeli át.