Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Feladatszabó értekezletet tartottak a Petőfi-laktanyában

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn |  2018. március 6. 15:33

Évértékelő és feladatszabó értekezlet tartottak az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál, a Petőfi-laktanyában, március 6-án, kedden.

1599182744
Baráth Ernő dandártábornok, az alakulat parancsnoka az értekezlet elején a közelgő nőnap alkalmából köszöntötte a dandárnál szolgáló és dolgozó hölgyeket. A parancsnok a tavalyi év áttekintése során szólt a katonaközpontú gondolkodásról, az ideiglenes kiképzőcsoport létrehozásáról, a Közös Akarat határvédelmi feladatban való részvételről, valamint az MH Elektronikus Eseménykezelő Főközpont létrehozásáról. Baráth dandártábornok ezután az alakulat előtt álló legfontosabb idei feladatokról beszélt.

1599182744
Szabó István vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar Főnök koordinációs helyettese beszédében úgy fogalmazott, hogy „a Szurmay-dandár egy különleges alakulat, hiszen a létszámát és a feladatrendszerét tekintve is komplex szervezete a Magyar Honvédségnek."

Az éves értékelő és feladatszabó értekezleten – mások mellett – részt vett Péli Péter ezredes, a Honvéd Vezérkar  Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökség csoportfőnök-helyettese, Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök, valamint Riczler Tamás ezredes, az MH Katonai Rendészeti Központ parancsnokhelyettese.

1599182744
Fotó: Horniák Dóra