Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Focibajnokság diákoknak

Szöveg: Faludi Miklós főtörzsőrmester |  2017. március 26. 15:04

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) szervezésében idén negyedik alkalommal rendeztek focibajnokságot a honvédelmi nevelésben részt vevő tanulók számára a Petőfi Sándor laktanya sportcsarnokában, a napokban.

1596029501

Először 2014-ben találkozhattak a Petőfi-laktanyában a dandárral együttműködési megállapodásban álló szakközépiskolák, szakgimnáziumok csapatai, hogy összemérjék erejüket, ügyességüket a tornacsarnok focipályáján. Azóta minden év tavaszán újabb és újabb csapatok küzdenek a trófeákért.

Az eseményt Baráth Ernő ezredes, az MH BHD parancsnoka nyitotta meg, aki a fair játék fontosságára is felhívta a figyelmet.
Idén első alkalommal lánycsapatok is érkeztek az eseményre. Ők legalább olyan kemény csatát vívtak, mint a fiúk, hogy eldöntsék egy-egy meccs kimenetelét és a rangsort.

1596029502

A tizenhárom meccset a Sashegy SE. két rutinos játékvezetője vezényelte. A vezetőbírói posztot, mint minden évben, idén is Réti Gergely zászlós, a 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Hadműveleti és Kiképzési Főnökség tervező zászlósa töltötte be.

Az eredmények:

Lánycsapatok
I. helyezés: Than Károly Ökoiskola
II. helyezés: II. Rákóczi Ferenc Szakgimnázium
III. helyezés: Varga Márton Szakképző Iskola

Fiúcsapatok
I. helyezés: Than Károly Ökoiskola
II. helyezés: Egressy Gábor Műszaki Szakgimnázium
III. helyezés: Varga Márton Szakképző Iskola

Különdíjak
Legjobb női játékos: Léner Fanni (Rákóczi)
Legjobb női kapus: Peák Rebeka (Rákóczi)
Gólkirálynő: Tóth Rella (Than)
Legjobb játékos: Gelbmann Bence (Than)
Legjobb kapus: Taliga Dániel (Egressy)
Gólkirály: Török Csaba (Than)

1596029502

Fotó: Horniák Dóra