Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Földmunka közben bukkantak a gránátokra

Szöveg: Szűcs László |  2014. október 29. 7:16

A 43. héten, azaz október 20-26. között 40 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 18 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életét.

Bátyi Edina törzsőrmester, az alakulat kommunikációs főnökségének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2014-ben eddig összesen 2262 bejelentést kaptak.

Október 21-én Csóton, a Kiss János altábornagy utcában, az egyik magánház kertjében, földmunkák közben egy 7,5 centiméteres srapnelgránát került elő. A második világháborús robbanószerkezetet a Zsolnay Gábor százados vezette tűzszerészjárőr a központi gyűjtőbe szállította.

Ugyanezen a napon Kiskunhalason is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek: az 53. számú főút mellett, a katolikus temetőben négy kilogramm gyalogsági lőszert találtak, amit a Hadházi Sándor zászlós vezette járőr a központi gyűjtőbe szállított.

Október 22-én Szabadbattyánba vonultak ki a tűzszerészek, mivel a szennyvíztelep közelében, a Nádor-csatorna szélén, földmunkák közben, több, a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak. A terület átvizsgálása során egy amerikai páncéltörő gránát, egy szovjet repeszbomba, valamint csaknem fél kilogramm gyalogsági lőszer került el, amit a Szabó Tamás főtörzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőbe szállított.

Ugyancsak október 22-én a főváros XXIII. kerületében, a Szőlődomb utcában, csatornafektetés közben egy 76 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszromboló-gránátra, egy 76 milliméteres páncéltörőgránátra, valamint egy 10,5 centiméteres, német gyártmányú repeszromboló gránátra bukkantak, amit a Tóth Péter főtörzsőrmester vezette járőr szállított el a helyszínről a központi gyűjtőbe.

Másnap ugyanide kellett visszamenniük a tűzszerészeknek, mivel még újabb négy darab 10,5 centiméteres repeszromboló-gránátot, valamint egy 7,5 centiméteres páncéltörőgránátot találtak. Ezeket a robbanószerkezeteket a Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a központi gyűjtőbe.

Címkéktűzszerész