Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódik a lőterek veszélyeiről szóló előadássorozat

Szöveg: Schäffer Mónika - Kálmánfi Gábor |  2014. szeptember 4. 14:34

„Noha az MH Bakony Harckiképző Központ folyamatos mentesítést hajt végre az éleslövészetek után a kezelésében lévő lő- és gyakorlótereken, a második világháborús robbanóanyagok felbukkanása valós veszélyt jelent” – hangzott el a „Lőtér veszélyforrásai” című előadássorozat folytatásával kapcsolatos egyeztetésen, a várpalotai Kossuth-laktanyában szeptember 3-án.

Az egyeztetésen Vokla János alezredes, parancsnok, a környékbeli iskolák jelen lévő képviselői, valamint a pedagógiai szakszolgálat illetékesei megállapodtak abban, hogy a BHK és a Honvédelem és Társadalom Baráti Kör kezdeményezésére folytatódik a „Lőtér veszélyforrásai" című előadássorozat.

1595978164

Az előadásokat az egyes intézményekben osztályfőnöki órák keretében, a tanmenetbe beépítve fogják megtartani.
A közelmúltban Várpalotán történtek is azt bizonyítják, hogy fontos felhívni a fiatalok figyelmét a veszélyforrásokra. Ez most a Magyar Honvédség és a térség civil szervezetei közötti együttműködésnek köszönhetően, az eddiginél szélesebb körben valósulhat meg.
A bevezetőben említett rendszeres mentesítések alkalmával egyébként többször kerülnek elő nagyon régi, fel nem robbant harcanyagok is.

1595978164

Fotó: Pintér László (MH BHK) és archív