Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódott a tervezőállomány továbbképzése

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. február 21. 16:40

Február 20-án kezdődött az a programsorozat, amely a Magyar Honvédség, illetve a Honvédelmi Minisztérium tervezőállományának munkáját segíti hatékonyabbá tenni az ÁROP 1.1.19. projekt keretében, méghozzá a civil szférában régóta alkalmazott tervezési, irányítási módszerek bemutatásával. Csütörtökön a csoportos foglalkozásoké volt a főszerep.

1595949643

Húszfős csoportokban zajlott a továbbképzés február 21-én a Stefánia Palotában. A program célja a döntéshozatal, illetve a kommunikációs készségek fejlesztése volt.

A formabontó képzést szakavatott felnőttképzők tartották, olyan feladatokat adva az állománynak, amelyek kimondottan az egymás közötti kommunikációhoz kapcsolódnak.

Ezek a játékok kiválóan szimulálják az együttműködés, a döntés, a tervezés, a végrehajtás és az ellenőrzés fázisait, egyszóval mindazt, amivel egy döntéshozó nap mint nap szembesülhet.

Mind az egyéni, mind a csoportos gyakorlatok remek alkalmat kínáltak a megjelenteknek arra, hogy felmérjék képességeiket, kiderüljenek erősségeik, hiányosságaik. Az oktatók olyan, gyakran alkalmazott feladatokkal érkeztek, mint az egyperces teszt vagy a barlangi mentési feladat.

1595949644

Az utóbbi egy kiváló csoportos készségfejlesztő tréning, amelynek célja a konkrét feladat és általában a csoportdöntés által kiváltott stresszhatás megismerése, illetve ennek kezelése, mérséklése.

A játék során a résztvevők egy kutatásirányító bizottság tagjaiként próbálnak segíteni a barlangban rekedt kutatókon − megvitatják, milyen sorrendben mentsék ki őket, annak ismeretében, hogy akit utoljára hagynak, nem éli túl a katasztrófát.

1595949644

Fotó: Tóth László