Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Fontos a hagyományápolás

Szöveg: Takács Vivien |  2016. október 29. 18:36

A Honvéd Férfikar Magyarország egyetlen, hivatásos férfikórusának Liszt-díjas karnagyával, Strausz Kálmánnal beszélgettünk az énekkar jelenlegi és várható fellépéseiről.

1596022272

Hatvanhét évvel ezelőtt, 1949-ben alapították Magyar Néphadsereg Férfikara néven a mostani Honvéd Férfikart. 1956 tájékán az események miatt majdnem megszűnt, azonban Kodály Zoltán írt egy levelet az akkori kormányzatnak, így megmaradhatott a férfikar. „Nagyon fontosnak tartjuk a hagyományok ápolását. Klasszikus értékekkel foglalkozunk, de természetesen nem állnak tőlünk távol a modernebb darabok sem" – mondta Strausz Kálmán.

Az öt koncertből álló hangversenysorozatot már több éve megrendezik. Idén az „Időtlen klasszikus" című hangversenyen olyan darabokat hallhatunk, amelyek ritkán vagy még egyáltalán nem csendültek fel koncerttermekben. A hangversenybérletének első előadása október 17-én, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében megtartott, Pesti srácok című összeállítás volt, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója előtt tisztelgett. A férfikar Liszt Ferenc és Kodály Zoltán művei mellett kortárs magyar zeneszerzők, Gyöngyösi Levente, Orbán György és Vajda János műveivel idézte meg az 1956-os szabadságharcot.

1596022273

A koncertsorozat második hangversenye egy lemezbemutató lesz december 7-én, amikor is a közönség „Bartók férfikarok" címmel Bartók Béla férfikari műveit hallhatja. A „Négy régi magyar népdal", a „Székely népdalok", a „Tót népdalok", az „Elmúlt időkből" és az „Est" című kórusdarabokat az énekkar CD-n is kiadja. Ezt követi majd a december 19-i „Karácsonyi koncert", majd 2017. március 31-én „Gregoriántól a spirituáléig", végezetül pedig április 28-án Duke Ellington: Sacred koncertje.

A Bartók-évad keretében a Honvéd Férfikar a Felvidékre utazik, hogy megismertesse Bartók Béla népzene ihletésű műveit a párkányi, komáromi és dunaszerdahelyi kis- és középiskolás fiatalokkal. „Májusban, szintén Bartók műveivel Erdélybe utaztunk, ahol helyi iskoláknak interaktív énekórákat tartottunk. A jövő heti turnénknak is ez a célja" – mesélte a karnagy.

1596022273

A magyar és a nemzetközi operaélet számos kiválósága a Férfikarból nőtte ki magát: többek között Ilosfalvy Róbert, Réti József, Gregor József, Gulyás Dénes. A jelenkori tagok közül is többen állandó szereplői a különböző operaszínpadoknak – hangsúlyozta. „A negyvenhárom tagból a legfiatalabb harminc, míg a legidősebb hetven éves" – tudtuk meg a karnagytól.

A Honvéd Férfikar jövő évi terveiről Strausz Kálmán elárulta, hogy a Magyar Állami Operaház újfent felkérte a Férfikart, hogy szerepeljen különböző operákban. Így 2017-ben hallhatóak lesznek a Bizet: Carmenjében, Erkel Ferenc: Bánk bánjában, Verdi: Aidajában valamint Goldmark Károly: Sába királynőjében.

1596022273

Fotó: Füzes Judith és archív