Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Főtisztekkel találkozott a honvédelmi miniszter

Szöveg: Draveczki-Ury Ádám |  2015. november 13. 21:06

Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter tartott előadást november 13-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Felsőfokú Vezetőképző Tanfolyam hallgatóinak.

1596003952

A Magyar Honvédség legmagasabb szintű képzésén résztvevő hazai és külföldi katonai vezetőknek tartott előadást pénteken, A magyar védelempolitika aktuális kérdései és jövőbeni tervei címmel dr. Simicskó István. A honvédelmi miniszter részletesen szólt a tíz magyar, illetve egy-egy algériai, kínai és olasz főtisztnek a haderő helyzetéről, jelenlegi és jövőbeli feladatairól. Az előadást követően a tanfolyam hallgatóinak kérdéseit is megválaszolta.

A Felsőfokú Vezetőképző Tanfolyam 25. évfolyama augusztus 31-én indult. A tizenegy hónapos képzés résztvevői általános és szakmai modul keretében sajátítják el a tananyagot többek között a honvédelem és társadalom, a hadelmélet, a biztonsági környezet, valamint a vezetői ismeretek stratégiai szintű kérdéseiről. Emellett az oktatás során átfogó képet kapnak a katonai műveletek rendszerelméletéről, a Magyar Honvédség legmagasabb szintű stratégiai kérdéseiről, a védelmi gazdálkodásról, a közigazgatás és honvédelem viszonyáról.

1596003952


Fotó: Tóth László