Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Frontmozi: Két fogoly

Szöveg: Takács Vivien |  2014. november 13. 13:36

Második alkalommal nyílt meg a Frontmozi Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, november 12-én, szerdán. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, a XX. Század Intézet, valamint a  Habsburg Történeti Intézet által szervezett három részes vetítéssorozaton ezúttal Székely István Két fogoly című filmjét mutatták be.

A Csortos-terem most is megtelt érdeklődő fiatalokkal és idősekkel. Nem csoda, hiszen az 1937-ben készült, fekete-fehér magyar filmben olyan kiváló művészek játszanak, mint Jávor Pál, Csortos Gyula vagy éppen Bajor Gizi. 

1595982370

A vetítést megelőzően Békés Márton történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója beszélgetett Kurutz Mártonnal. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum (MANDA) filmszakértője elmondta: első világháborús témájú játékfilmek már a háború kirobbanásának pillanatában is készültek. „Kezdetben természetesen optimista filmek vagy vígjátékok születtek, amelyek az évek során egyre komorabbá váltak" – fogalmazott. A filmszakértő hozzátette: a harmincas években reneszánszát élte a háborús filmkészítés szellemisége.

A film rendezője, Székely István nem vett részt a harcokban, a háború kitörésekor ugyanis még csak 15 éves volt. A forgatókönyvíró Zilahy Lajos azonban harcolt a Nagy Háborúban. Az ő két kötetes Két fogoly című könyve alapján készült az alkotás. „1916-ban Lembergnél megsebesült, hazatért és akkor vetette papírra azokat a költeményeket, amelyeket a háború mindennapjai ihlettek" – mondta Kurutz Márton, hozzátéve: Zilahy Lajos írásai nagyon jól reprezentálják a keleti front mindennapjait.

1595982370

Békés Márton a könyvről szólva kiemelte: „az első kötet egy szerelmi történetet mutat be. A második kötet pedig egy orosz hadifogságba esett katona története, aki mire visszamenne Magyarországra, megváltozik körülötte az élet."

A Frontmozi című vetítéssorozat harmadik előadását december 10-én, szerdán láthatják az érdeklődők. Ekkor az olasz filmrendező és forgatókönyvíró Mario Monicelli A nagy háború című filmjét vetítik az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

1595982370