Gúzsba kötve – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

A dokumentum a magyar hadsereg létszámát 35 000 főben maximálta; ebbe beleértették a tiszteket (legfeljebb 1750 fő) és a pótkeretek csapatait is. Az általános hadkötelezettséget megtiltották, a fegyveres erőket kizárólag önkéntes alapon lehetett felállítani, illetve kiegészíteni. Az újonnan kinevezett tiszteknek legalább 20, míg az altiszteknek és a legénységi állománynak 12, egymást követő évben tényleges szolgálatot kellett teljesíteniük. Emellett szabályozták azt is, hogy évente az összlétszámhoz viszonyítva mennyien léphetnek ki a hadseregből. Ezekkel a korlátokkal azt kívánták elérni, hogy jelentős mértékben ne emelkedjék a kiképzett, tartalékállományban lévő katonák száma. A békeszerződés emellett deklarálta, hogy a magyar haderőt „kizárólag a rendnek Magyarország területén való fenntartására és határrendőr-szolgálatra szabad alkalmazni".Mire alkalmas?Meghatározták a gyaloghadosztály (414 tiszt, 10 780 legénység), a lovashadosztály (259 tiszt, 5380 legénység), a két gyalogezredből álló vegyesdandár (198 tiszt, 5350 legénység), illetve a tüzérezred (80 tiszt, 1200 legénység) keretállományát. Csapatvezetésre fenntartott külön szervezetet a szerződés nem engedélyezett, tehát gyakorlatilag megtiltotta a vezérkar létét, melynek eredményeként szinte lehetetlenné vált a haderő összehangolt hadműveleti tevékenysége.Összességében a katonaság főbb nehézfegyverzete nem lehetett több mint 525 géppuska, 70–70 könnyű és közepes aknavető (fegyverenként 1000, illetve 500 darab lőszerrel), valamint 105 könnyű tábori és hegyiágyú vagy -tarack (fegyverenként 1000 darab lőszerrel). A 105 milliméternél nagyobb űrméretű lövegek rendszerben tartását megtiltották. Az 1922. évi XI. törvénycikkben szabályozták a készletben tartható fegyverek számát, amelyben a Magyar Királyi Folyamőrség részére külön engedélyeztek 24 löveget és 35 géppuskát.