Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyakorlatbiztosítók – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2014. december 6. 11:56

Idén több nagyszabású hazai és nemzetközi hadgyakorlat zajlott a Magyar Honvédség lő- és gyakorlóterein, azaz az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) „felségterületén”. Vokla János alezredes, a várpalotai alakulat parancsnoka szerint az állomány megfelelt a részben új kihívásoknak (is). A lőtereket tekintve pedig – a tervek alapján – jövőre tovább bővülnek a kiképzési lehetőségek.

1595983874
Ha kiképzésről tudósítunk, általában fel sem tűnik, hogy például a leküzdendő célok rendre akkor és úgy bukkannak fel, ahogyan az abban a bizonyos nagy könyvben meg van írva. Nem sűrűn beszélünk arról sem, hogy a lőteret annak rendje és módja szerint előkészítették, a döntnökök pedig folyamatosan végzik munkájukat a háttérben. Szimulációs rendszerrel támogatott gyakorlat – írjuk sokszor, ám a rendszereket üzemeltető-működtető állományról ritkán esik szó.

Pedig a kiképzés támogatása legalább olyan fontos, mint egy gyakorlat során az ellenerő tevékenysége – amely szintén az MH BHK változatos feladatrendszerébe tartozik. Néha azonban igenis be kell pillantanunk a kulisszák mögé, már csak azért is, mert az utóbbi időben komoly koncepcióváltás következett be a haderő kiképzési rendszerében. Láthattuk ezt idén tavasszal, a Tavaszi Áttörés hadgyakorlaton, és talán még hangsúlyosabban az őszi Közös Fellépésen. A párhuzamosan zajló kisebb-nagyobb gyakorlatok pedig egyet jelentenek a fokozott katonai jelenléttel, és a kiképzést támogató alakulatok, alegységek kibővült munkakörével is.

(További részletek a Magyar Honvéd magazin december 12-én, pénteken megjelenő számában!)