Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Gyakorló aknavetőgránátot találtak a szemétkupacban

Szöveg: Szűcs László |  2016. április 6. 10:41

A 13. héten, azaz március 28. és április 3. között 66 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 15 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

Várkonyi Melinda százados, az alakulat kommunikációs tisztje a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2016-ban eddig összesen 397 bejelentést kaptak. Megtudtuk: az elmúlt héten már jól látszott, hogy megérkezett a tavasz, mert a tűzszerészek több mint húsz bejelentést kaptak az ország különböző pontjairól, a szántóföldeken megtalált robbanótestekről.

Március 28-án Budapestre, a XIV. kerületben található Sashalmi sétányra vonultak ki a tűzszerészek, mivel egy családi ház udvarán, földmunkák közben bukkantak rá a munkások egy 8 centiméteres, magyar gyártmányú repeszgránátra. A második világháborús robbanószerkezetet a Gyurits Tibor főtörzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási területen semmisítette meg.

Március 30-án a Veszprém megyei Márkón, a vasúttól mindössze 30 méterre, földmunka közben került elő két darab, amerikai gyártmányú repeszromboló-gránát. A veszélyes, második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet a Lakatos Sándor főtörzsőrmester vezette járőr szállította el a központi gyűjtőbe.

Április 1-jén a Dunaújváros közelében található hangosi büntetés-végrehajtási intézet tehenészeti telepén, földmunka közben találtak rá egy 37 milliméteres repeszgránátra. A robbanótest annyira rossz állapotban volt, hogy az Ember István őrnagy vezette járőr a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisítette.

A hétvégén pedig az Eger Rali útvonalán – Egerszalók és Verpelét között – egy szemétkupacban fedeztek fel a nézők egy robbanótestnek látszó tárgyat. A Kelemen Ferenc főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy egy szovjet gyártmányú, 62 milliméteres gyakoroló aknavetőgránát került elő, ami robbanószerkezetet nem tartalmazott.

Címkéktűzszerész