Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadapródok és kadétok

Szöveg: Kádárné Hegedűs Veronika zászlós - Kálmánfi Gábor |  2016. április 28. 15:37

Számos nyári tábor mellett idén nyártól kezdve vérbeli katonás táborba is lehet jelentkezni Veszprémben. A Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC), és a városban települt katonai szervezetek közös szervezésében megvalósuló újdonságról április 27-én, szerdán tartottak sajtótájékoztatót.

Az egyik ötletgazda, Szücs József ezredes, az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) parancsnoka elmondta: a tábor voltaképp nem más, mint a sport és a honvédelem találkozása. Mint fogalmazott, a nyári napközis táborok célja a katonai hivatás, és a sport népszerűsítése, illetve a Magyar Honvédség és a fiatalok kapcsolatának erősítése.

„Akik szórakoztató, a hagyományostól eltérő jellegű táborokat keresnek gyermekeik számára, azoknak itt egy nagyszerű lehetőség, ahol sportolás mellett tájékozódhatnak a hadtörténelemben, valamint a katonák és fegyverek világában. Nem mellesleg játékos, ügyességi és túlélési feladatokkal is várjuk a gyermekeket. A toborzás szempontjából a jövő katonanemzedékét látjuk a tábor lakóiban, akik fegyelmet és kitartást tanulnak a szakmák előadóitól. Ám a tábor arra is jó, hogy esetlegesen eltérítse azokat a szakmától, akik épp a tábori napok alatt döbbennek rá: mégsem nekik való a katonaélet" – húzta alá az ezredes.

1596012623

Hozzátette: a veszprémi katonai alakulatok szakmai segítséget adnak, hogy a honvédségnél szokásos alapkiképzés programját úgy integrálhassuk be az atlétikai klub már meglévő programjába, hogy jusson idő játékra, vetélkedőre, barátkozásra. A szervezők szándékai szerint egyébként a táborban nem lesz televízió, sem internet és mobiltelefont is csak alkalmanként lehet használni.

Tóthné Stupián Anikó, a tábor vezetője kiemelte: a VEDAC már évek óta nagy sikerrel szervezi a napközis tábort. Szintén jelentősebb múltra tekint vissza „A kiképzés" nevű programjuk, melyen sok olyan felnőtt – többek között katona – vesz részt, akik még többet szeretnének tenni fizikai állapotuk fejlesztéséért.

1596012623

„Végül ezen kapcsolat mentén vetődött fel az esetleges hivatalos együttműködés ötlete is, azaz hogy a megszokott napközis tábort kicsit katonássá tegyük. A tapasztalat az, hogy ez a korosztály különösen élvezi, hogy szabályok között, rend és fegyelem mellett, tábori körülmények közt végzi a mindennapos edzésmunkát. A bentlakásos táborban az első nap a táborlakók maguk állítják fel sátraikat, hat órakor ébresztő, de lesz reggeli torna, esti takarodó. Nem kell itt rendkívüli szigorra gondolni, hanem csupán a mindennapokban is elfogadható szabályrendszerre" – közölte a táborvezető.

Soós Gyula őrnagy, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó- és Érdekvédelmi Központ parancsnoka szerint a tábor a katonai toborzás szempontjából is kiváló lehetőség, hiszen a fiatal korosztály nyitott a katonaság iránt.

„A Magyar Honvédség csak profitálhat ebből. A táborok résztvevői megismerkednek a tartalékos szolgálati rendszerrel, a KatonaSuli-programokkal. Azt hiszem, hogy ez az új kezdeményezés legalább olyan vonzó lehet, mint az évek óta nagy sikerrel futó Jutasi őrmester túra, vagy akár a Honvédelmi kötelék programok is.

1596012624

Mits Norbert alezredes, az MH 54. Veszprém Radarezred parancsnokhelyettese arról tájékoztatta a rendezvényen jelenlévő újságírókat, hogy az alakulat jelentős szerepet vállal a tábor logisztikai ellátásában; hiszen az elhelyezéshez szükséges sátrak, tábori eszközök biztosítása mellett, fegyverismereti, lőelméleti, és egészségügyi ismeretek átadásában is közreműködnek majd.

A táborok napirendjéről szólva Egri Viktor kiképző elmondta: a napi két alkalommal megtartandó edzéseken az erő, a gyorsaság, és koordinációs készség játssza a főbb szerepeket.

Újságírói kérdésre elhangzott még, hogy a honvédség anyagi ellenszolgáltatás nélkül adja a programhoz a katonaszakmai tudást. A nonprofit jellegű a program térítési díja a teljes ellátási költségeket mellett az egységes öltözéket is biztosítja. Az előzetes érdeklődés nagy, már csak azért is mert a szervezők az ország egész területéről várják az érdeklődőket. Aztán hogy az atlétákból lesznek-e majd később katonák, az kiderül…


(A táborokról további részletes információkat találnak a csatolt plakátokon!)



Fotó: Kádárné Hegedűs Veronika zászlós