Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Toborzó Országfutás 2016 – Szeged

Szöveg: Gyergyói Zsolt |  2016. április 28. 16:13

Szegedi állomására érkezett a Magyar Honvédség toborzó rendezvénysorozata április 28-án. A Toborzó Országfutás 2016 futója a Csongrád Megyei Kormányhivatal előtti téren adta át a stafétát, melyre a helyi kormánymegbízott kötött szalagot. Az eseményt a Magyar Honvédség bemutatói színesítették.

Katonai sátrak sorakoztak a szegedi Rákóczi téren már kora délelőtt. A Magyar Honvédség különböző eszközeivel települt ki az ünnepélyes eseményre. A legmodernebb fegyverek mellett a hagyományőrzők is felvonulták arzenáljukat. A jó hangulatról pedig a HM Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar gondoskodott.

1596012626

Budapestről április 13-án indította el az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság a stafétát, amely április 28-án, csütörtökön délben érkezett Szegedre. A futót a Csongrád megyei kormánymegbízott fogadta a kormányhivatal épülete előtt. Juhász Tünde kifejtette, fontos kellő időben felhívni a fiatalok figyelmét azokra az értékekre, amiket a Magyar Honvédség, egyáltalán a honvédelem ügye képvisel.

A Toborzó Országfutás egy komplex rendezvény. 27 futónapján összesen több 340-en viszik a stafétát, amely végül minden megyében megfordul. Célja a Magyar Honvédség és a honvédelem népszerűsítése mellett természetesen a toborzás. Az Országfutás 33 helyszínén tartanak a szegedihez hasonló toborzórendezvényt. 46 helyen emlékeznek meg a katona hősökről és népszerűsítik az olimpiai eszmét is. De van egy karitatív cél is, adományokat gyűjtenek a katona árváknak. A legtöbb adományt felajánló magánszemély egy hétvégét tölthet el az MH Rekreációs és Kiképzési Konferencia Központjában, a legtöbb adományt felajánló szervezet pedig dedikált sportmezeket és sportrelikviákat kap.

A Toborzó Országfutás 2016 május 20-án, Budapesten ér véget.

1596012626

Fotó: Tóth László