Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Haditorna a keleti végeken

Szöveg: Smidróczki Róbert főhadnagy |  2016. október 24. 10:29

Az idei évben is nagy sikerrel zajlottak le az Országos Haditorna Verseny Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei selejtezői. A versenyek győztesei a tavaszi országos döntőben képviselhetik megyéjüket.

1596021965

Az elmúlt évekhez hasonlóan most is nagy volt az érdeklődés a megmérettetés iránt a három megyében. Van olyan iskola, ahol a minél jobb eredmény elérése érdekében már tudatosan készítik fel a katonás versenyszámokra a különböző évfolyamból összeállított csapatokat. Így nem volt meglepő, hogy mindhárom helyszínen színvonalas küzdelem és szoros eredmény alakult ki.

1596021966

Debrecenben 18 Hajdú-Bihar megyei csapat küzdött meg egymással mátrixfutásban, kézigránát-dobásban, akadálypályán, honvédelmi totóban, távbecslésben és airsoft-lövészetben. A megyei selejtezőt – és így az tavaszi országos döntőben való részvétel lehetőségét – a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium csapata nyerte meg.

1596021966

A miskolci Volán Pályán tíz iskola csapata vett részt a katonai jellegű feladatok végrehajtásában. A szoros küzdelmet és végig izgalmas versengést hozó viadalt követően eldőlt, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyét a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium csapata képviseli tavasszal.

1596021967

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fiatalok – a hagyományoknak megfelelően – a Sóstói Múzeumfaluban mérkőztek meg egymással. Az induló 19 csapat közül a legjobb eredményt a Vay Ádám Gimnázium, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium érte el, így velük találkozhatunk az országos döntőben.

1596021967

Fotó: a szerző felvételei