Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hadtörténeti konferencia Jánoshalmán

Szöveg: honvedelem.hu |  2018. május 23. 19:38

A Honvéd Kulturális Egyesület a Magyar Honvédség megalakulásának 170. évfordulója megünnepléséhez az év során gazdag programmal járul hozzá. Egyik kiemelt szakmai rendezvényét, a hadtörténeti konferenciát – a Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesülettel együttműködésben – Jánoshalmán, a szervezet székhelyén rendezték meg.

1599187382
A program indítása rendhagyó volt, hiszen Sere Mihály, a „házigazda" külföldről, elektronikus úton köszöntötte a megjelenteket. Ezt követően Sipos Gábor, a szervező egyesület elnöke tájékoztatást adott a jelenlévőknek a szervezet tevékenységéről, az évforduló további programjairól, majd átadta a szót dr. Négyesi Lajos ezredes, hadtörténésznek, aki a konferencia moderátoraként vezette a konferenciát.

Az első szakmai előadást dr. Holló József nyugállományú altábornagy, a Honvédelmi Minisztérium kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztosa tartotta. A hadisírok gondozásának helyzetéről, eredményeiről tájékoztatta a jelenlévőket.

Dr. Padányi József vezérőrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudományos rektorhelyettese a magyar tudomány helyzetéről, az egyetem tudományos műhelymunkájáról tartott előadást. Kiemelte azokat az új kihívásokat, amelyeket a kor hadviselése támaszt, s amelyre a hadtudománynak válaszokat kell adnia.

Jánoshalmáról Fajszi Ferenc nyugdíjas tanár, amatőr történész a honvédségnek a délvidéki harcokban játszott szerepéről, az 1848-as szabadságharc, valamint a második világháború helyi eseményeiről tartott előadást.

Dr. Hausner Gábor alezredes, az NKE tanára Zrínyi Miklósnak a magyar hadtörténelemben játszott szerepéről, jelentőségéről tartott előadást.

Dr. Négyesi Lajos ezredes zárszó gyanánt röviden összefoglalta a honvédség 170 évének legfontosabb eseményeit, kiemelve a jelenlegi hadseregfejlesztés szükséges irányait, kihangsúlyozva, hogy egy nemzeti hadseregnek mindenkor képesnek kell lennie az ország megvédésére.

Fotó: Blázsik Sándor