Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Határvédelmi feladatokra készültek a tartalékosok

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2020. június 28. 20:39

Rendészeti, harcászati és egészségügyi feladatokat gyakoroltak azok az aktív, önkéntes műveleti-, valamint önkéntes területvédelmi tartalékosok, akik hamarosan megkezdik határvédelmi szolgálatukat. A hatnapos célfelkészítésnek az MH Béketámogató Kiképző Központ adott otthont.

1596081393

Mintegy százan vettek részt azon a kiképzésen, amelynek célja, hogy a határvédelmi szolgálatra indulókat minden szükséges tudással felruházza. Az elméleti és gyakorlati feladatokat a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ nagy tapasztalattal bíró kiképzői mutatták és tanították be a főként területvédelmi tartalékosok alkotta alegységnek. Rédei Róbert alezredes megbízott parancsnok elmondta: a központ alapvető feladata nemzetközi tanfolyamok szervezése és a Magyar Honvédség misszióba készülő, egyéni beosztásba tervezett katonáinak felkészítése. Mindemellett immáron hetedik alkalommal ad otthont és biztosítja az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság határszolgálatra tervezett személyi állományának felkészítését.

Rédei alezredes hozzátette: a felkészítés során számos olyan foglalkozást tartanak, amelyet a határvédelmi feladatokra tervezett állomány teljes egészének azonos módon oktatnak, ilyen például az egészségügyi képzés. Ezek mellett azonban sok olyan tárgykör is van, amelyeket a területvédelmi tartalékosok, ha nem is először, de újdonságként tapasztalnak meg, hiszen a modulrendszerű kiképzésük alkalmával még nem hajtottak végre. Így például a különböző személyi és gépjármű igazoltatásokra, átvizsgálásokra, szükség esetén rendészeti teendők mikéntjeinek elsajátítására külön hangsúlyt fektettek a kiképzők.

1596081394

Győri Erik János önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető, a MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj lövésze iskolai tanulmányainak befejeztével jelentkezett tartalékosnak. Mint fogalmazott: elsősorban a hazaszeretet vezérelte és tervei szerint jelentkezik az Acélkocka Altiszképzési Rendszer tanfolyamára is. Hozzátette, a déli határhoz közeli lakosként nagyon jó érzéssel tölti el, hogy kiveheti a részét a határvédelemből. 

Rédei Róbert alezredes szerint a felkészülő önkéntes területvédelmi tartalékosok kifejezetten motiváltak. „Látszik rajtuk, hogy bizonyítani akarnak maguknak, a családjuknak és a közösségüknek is, ahonnan jöttek. Ez nagyon jó példát mutat az önkéntes műveleti és az aktív állomány részére is, bebizonyítva azt, hogy az önkéntes területvédelmi katonákra bármikor számíthatunk" – jelentette ki az MH Béketámogató Kiképző Központ megbízott parancsnoka. 

GALÉRIA