Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Határvédelmi látogatáson a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola növendékei

Szöveg: Sályi Gergő törzsőrmester |  2017. december 8. 19:15

Az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelékének (MH AIAK) köszönhetően egyedülálló lehetőséghez jutottak a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tanulói. Magyarország egyetlen honvédelmi középiskolájának 11. évfolyamos diákjai egy egész napos programon ismerkedhettek meg a határvédelmi feladatokban résztvevő katonák munka-, és életkörülményeivel.

1596042312

A hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyába december 6-án érkezett növendékeket dr. Lippai Péter ezredes köszöntötte. Az MH AIAK parancsnoka a migrációs válsághelyzet kezeléséről és a Magyar Honvédség szerepéről tartott tájékoztatót a fiataloknak. Az előadásban szó esett a tömeges bevándorlás folyamatáról, illetve a parancsnok ismertette a veszélyhelyzet elhárítása érdekében hozott intézkedéseket, de szólt a katonák feladatellátásáról, és kitért a gyakorlati tapasztalatokra is.

1596042312

A program a kelebiai határvédelmi bázison folytatódott, ahol a növendékek megtekintették a 150 katona elhelyezésére alkalmas komplexumot, majd látogatást tettek az Ideiglenes Biztonsági Határzárnál szolgálatot teljesítőknél.

1596042313

Fotó: a szerző felvételei