Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hatodszor szerveznek szavalóversenyt gyerekeknek

Szöveg: Takács Vivien |  2013. november 15. 14:19

Idén hatodik alkalommal rendezi meg szavalóversenyét a HM Katolikus Tábori Püspökség (KTP) katonacsaládok gyermekei részére december 4-én, szerdán.

A 11-15 éves korú gyermekeknek idén is két fordulóban mérhetik össze versmondó tudásukat. Az első részben egy Weöres Sándor verset kell elszavalniuk a résztvevő iskolásoknak – ezzel tisztelegve az író előtt, aki idén lenne száz éves. A második fordulóban pedig több író és költő versei közül választhatnak egyet diákok.

1595962881
Berta Tibor ezredes szerint a szavalóversennyel a családok felé szeretnének nyitni

Weöres Sándor versei közül a szervezők a következőket választották ki: A tündér, Buba éneke, Csiribiri, Déli felhők, Galagonya, Majomország, Sehallselát Dömötör, Suttog a fenyves és a Száncsengő. E választás nem volt véletlen, hiszen ezekről a költeményekről sokan azt gondolják, hogy a költő legkönnyebben megtanulható versei, pedig Berta Tibor ezredes HM Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke szerint éppen ezek a legnehezebbek. „A versek rövidek, nagyon rímelnek, ezáltal rendkívül nehéz értelmezni a tartalmukat" – mondta. 

Hozzátette: a szavalóverseny megrendezését a kezdetektől fogva az motiválta, hogy fejlesszék a gyerekek memóriáját. Emellett pedig ezzel a programmal a családok felé is szeretnének nyitni. „A tábori lelkészi szolgálat küldetése a katonákhoz és katonák családtagjaihoz szól. Annak idején ezt a programot is azért találtuk ki, hogy közösséget teremtsünk. Úgy vélem, ez sikerült is, hiszen minden évben az ország különböző helyeiről érkeznek a gyerekek, a szüleikkel együtt a versenyre. Velük aztán a püspökség más rendezvényein, például a zalavári táborban, a családerősítő hétvégén, vagy a különböző zarándoklatokon is találkozhatunk" – mondta az ezredes.

1595962882
A HM Katolikus Tábori Püspökség által szervezett szavalóversenyre tavaly is sokan jelentkeztek

Berta Tibor szerint a díjakon kívül az a szavalóverseny célja, hogy megszerettessék a verseket a diákokkal. „Nagyon jó érzés azt látni, ahogy a gyerekek megküzdenek egy-egy verssel, és értelmezik azt" – emelte ki.

A katolikus tábori püspökség általános helynöke bízik abban, hogy idén is legalább 20-25 fő részt fog venni a versenyen, amelyre a püspökség honlapján megtalálható formanyomtatvány kitöltésével, november 28-ig lehet jelentkezni.

A december 4-én megrendezendő verseny zsűrijében – a tervek szerint – Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Bíró László katolikus tábori püspök,

Bozó Tibor dandártábornok, a Honvéd Vezérkar kiképzési csoportfőnöke,

Kovács Gábor Dénes magyar-esztétika szakos tanár, színészpedagógus, a GNM Színitanoda szakmai vezetője,

illetve Takács Tamás alezredes, kiemelt tábori lelkész
foglal majd helyet. A verseny első három helyezettje idén is értékes díjakat vehet majd át.

Fotó: archív