Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Háttérben

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2017. március 26. 7:13

„Azok a srácok a Kamazzal, a nagy sátrakkal és a piros szőnyeggel…” – sokan csak így ismerik az MH 43. Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezredet. Saját bevallása szerint korábban a jelenlegi parancsnok, Benda László ezredes sem látott rá teljesen arra a szerteágazó, nem látványos, ámde elengedhetetlen munkára, amit az alakulat végez – és nem csak Székesfehérváron.

Tudjuk, hogy az ezred folyamatosan a háttérben dolgozik. Milyen lényeges elemeket tudna mégis kiemelni a tevékenységükből?

1596029495
Az évértékelő-feladatszabó értekezleteken elhangzott, hogy sikeres volt a tavalyi évünk. Ez így igaz, de hozzátenném: nehéz is. Nem fontossági sorrendben kezdve, tavaly például négy komoly ellenőrzésen estünk át, ami ritkaság. Az egyik ilyen közel négy hónapig tartott… ám ez csak csepp a mi tengerünkben. Ahogy az elmúlt év során, úgy az idei esztendőben is prioritást élvez a Közös Akarat feladat, amelynek az ezred biztosítja a teljes híradó-informatikai ellátását. Ebbe beletartoznak a különféle vezetési pontokon, a határvédelmi bázisokon és a járőröző katonáknál megtalálható eszközök (összesen ezres nagyságrendben) – és akkor még a kiépítendő belső hálózatokról nem is szóltam. Tavasszal kezdődnek a gyakorlatok is, ezekkel kapcsolatosan pedig azt tudom mondani: nincs olyan belföldi kiképzési rendezvény, amelyben az ezredünk valamilyen szinten ne venne részt. Mi rendelkezünk a szükséges technikával, illetve azzal a szakállománnyal, amely képes kiépíteni a gyakorlatok sikeres lebonyolításához szükséges híradó-informatikai hálózatot. Azt mondják, hogy egy-egy feladat végrehajtása során először a felderítők jelennek meg. Nos, másodikként biztosan a híradó-katonák.

És az utolsók között hagyják el a helyszínt…

Ez is igaz, de mondok mást, ami nem ennyire kézenfekvő. Folytatódik az átjátszó tornyok modernizálása. Az országban összesen hetvenkét ilyen található; ezeket mi működtetjük, a hibaelhárítás a mi feladatunk. Talán emlékszik a két évvel ezelőtti komoly ónos esőre… akkor egyszerre hat különböző helyszínen dolgoztunk, ráadásul az útviszonyok miatt a hegyekbe nem lehetett másképp felmenni, csak gyalog. Ezek a tornyok biztosítják a híradó és informatikai hálózatot, illetve többek között a légi irányítási rendszerek adatforgalmát, amely az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ mellett több más alakulatot is érint. A tornyoknak folyamatosan működniük kell, és ezt az év minden napján mi biztosítjuk. Részben ide kapcsolódik, hogy idén folytatódik az úgynevezett IT-projekt is, amely az alakulatot különösen érinti. Lecserélik szinte a teljes számítógépparkot, a szervereket, hírközpont-berendezéseket, tehát az ezred híradó-informatikai állománya nagy részben ezzel foglalkozik. Aztán a tavalyi év szövetségi szinten is jelentős eseményének számított a magyarországi NATO-erőket integráló elem (NFIU) megalakulása. Az épület rendbetételét, berendezését, üzembe helyezését, a híradó-informatikai rendszerek beépítését részben mi végeztük el, és az üzemben tartás is a mi felelősségünk. Ráadásul mivel új szervezetről van szó, sok minden még nem kiforrott. Ahhoz, hogy az NFIU nyárra elérje a műveleti készenlétet, a mi támogatásunkra van szükségük.

1596029495

Milyen egyéb feladataik vannak?

Az ezred feladatai közé tartozik az MH Összhaderőnemi Parancsnokság harcálláspontjainak kiépítése, működtetése és szállítása is. A tábori híradó-informatikai rendszerek kiépítése és üzemeltetése mellett az ezred országszerte működtet távközlési és informatikai hálózatokat, végzi technikai kiszolgálásukat, továbbá javítja a Magyar Honvédség híradó-informatikai eszközeit. Nem mellékesen beszélnünk kell a különféle díszelgési tevékenységekről. Székesfehérvár régi katonaváros, és a közelünkben található a pákozdi Katonai Emlékpark is. Nem telik el úgy hét, hogy az ezredünk ne venne részt valamilyen díszelgő feladatban, vagy ne biztosítana valamilyen rendezvényhez, konferenciához hangosítást, logisztikát. Emellett több környékbeli alakulatot is mi szolgálunk ki e tekintetben.

Várhatók-e fejlesztések a laktanyán belül?

2017 jelentős feladata lesz az Alba Regia laktanyában a konyha modernizálása, mert az már csak részben felel meg a kor követelményeinek. Az átépítési munkák áprilisban indulhatnak el, addig viszont a teljes konyhát át kell költöztetnünk egy másik objektumba. Érdekesség, hogy az ezredünk nem csupán itt települ Fehérváron, szinte az ország minden laktanyájában van részlegünk. Nagyságrendileg az állomány kétötöde található szétszórva az egész országban. Szóval én ennek az ezrednek a teljes személyi állományát soha nem fogom együtt látni…

1596029495
* * *

A szerteágazó feladatrendszer részeként az ezred egy különleges képességgel is rendelkezik, hiszen ők végzik honvédségnél rendszeresített fegyverzettechnika javítását – még a páncéltörő rakétatechnikát is. További érdekesség, hogy az alakulatnál körülbelül harminc százalék a közalkalmazottak aránya.

Fotó: archív

Forrás: Magyar Honvéd 2017. március