Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hatvanéves a Honvédkórház reumatológiai osztálya

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2014. november 27. 17:03

Tudományos és művészeti előadásokkal ünnepelték a Honvédkórház reumatológiai osztályának 60. évfordulóját november 27-én csütörtökön az intézményben.

1595983514

Dr. Zsiros Lajos dandártábornok, az MH Egyészségügyi Központ orvos-igazgatója előadásában elmondta: a reumatológia az orvostudomány azon ága, amely a mozgásszervek (csont, ízület, izom) betegségeinek vizsgálatával, illetve a nem műtéti úton történő gyógyításával foglalkozik. A Honvédkórházban 1899 óta foglalkoznak az ilyen betegségek kezelésével, de 1955-ben épült – az igényeknek megfelelően – új rendelő és főorvosi szoba. Ekkor vezették be a elektroterápiát, a szénsavas fürdőt és más fontos kezeléseket. 1957-ben nyílt meg a komplex , felújított reuma- és fizioterápiás osztály.

A reumatológia sok katonát is kezel, ugyanis a munkájukkal együtt járó túlterhelések és panaszok gyakran az említett osztályhoz tartoznak. Ezek általában a gerincbántalmakat, a missziós munkával járó egészségügyi kockázatokat, illetve az extrém tevékenységek (ejtőernyőzés, búvárkodás) miatt kialakuló betegségeket jelentik.

1595983514

Az igazgató előadása végén kijelentette, hogy a reumatológia a Honvédkórház valamennyi területét átfogja, és összefonódik az orvostudomány minden ágával.

Prof. dr. Sandra Sándor, az osztály rendelésvezető főorvosa az ünnepségen azt mondta, hogy a reumatológia beírta magát a magyar orvostudomány történetébe, hiszen a különböző tudományos eredményeik maradandónak bizonyultak. Emellett szólt arról is, hogy az eredmények eléréséhez az a „kiváló gárda" is nélkülözhetetlen volt, amely az osztályon dolgozik.

1595983514

Fotó: Dévényi Veronika