Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Helikopteres győzelem a szimulációs térben

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. szeptember 22. 8:38

Az idén hetedik alkalommal rendezték meg az ostravai NATO-napok egyik kiemelkedő eseményét, a Mi−17-es nemzetközi szimulátorversenyt.

Az esemény immár hagyományosan a cseh „Helicopter Training Point" gondozásában, egyre növekvő számú résztvevővel zajlik. Az idei versenyt a szervezők már világbajnokságnak hívták, hiszen a verseny presztízse túlnyúlt kontinensünkön. A résztvevők között a cseh, horvát, szlovák, lengyel és kenyai csapatok mellett az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis RUBIK szállítóhelikopter-zászlóaljának két csapata is indult.

1596039021

A verseny során a helikopterszemélyzeteknek négy különböző, komoly csapatmunkát igénylő feladatot kellett teljesíteniük. Ezek között szerepelt a sikeres leszállás végrehajtása terepre, működő hajtóművek nélkül a lehető legkisebb földet érési sebességgel; az egyik hajtóműben keletkezett tűz kezelése maximális felszállósúlyra terhelt helikopterrel, majd a földet érés helyét tekintve precíziós repülőgépszerű leszállás végrehajtása; teljes ködben felszállva (0 méteres felhőalap és látástávolság mellett) felemelkedés 100 méter magasságra, majd ott meghatározott irányon és magasságon eltérés nélküli repülés 30 másodperc időtartamban; valamint a  Red Bull Air Race ihlette szlalompálya lerepülése a lehető legrövidebb idő alatt.

Emellett, a helikopter fedélzeti technikusai is lehetőséget kaptak, hogy a „Red Bull Air Race" keretében összemérjék manuális repülési képességeiket.
A repüléstechnikai precizitáson túl, a feladatok során külön pontozták a légi jármű üzemeltetésének szakszerűségét, a vészhelyzetek kezelésének szabályosságát, illetve a repülő gépszemélyzet együttműködésének szintjét.

1596039022

A magyar helikopteresek a versenyen nagyszerű eredményeket értek el. A Kovács Krisztián alezredes, Stark Péter őrnagy és Kaliba Ferenc zászlós összetételű csapat szinte hibátlan teljesítménnyel megnyerte az összetett versenyt. Stark Péter őrnagy a hajtómű nélküli leszállás versenyszám bajnoka lett a 47 kilométer/órás földet érési sebességű eredményével. Böröczfi Sándor zászlós a fedélzeti technikusok repülési versenyén harmadik helyezést ért el.

A Balla Tibor alezredes, Bakó Szilárd őrnagy és Böröczfi Sándor zászlós összetételű csapat a verseny negyedik helyét szerezte meg.

Fotó: MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és archív