Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Helikopterharcászati szimpóziumot rendeztek Budapesten

Szöveg: honvedelem.hu |  2015. december 19. 17:30

„Nagy megtiszteltetés és egyben elismerés is a Magyar Honvédség részére, hogy felkérést kaptunk ezen fontos kiképzési rendezvény befogadására” – hangsúlyozta Birovecz István ezredes, az Európai Védelmi Ügynökség 6. Helikopter Harcászati Szimpóziumának megnyitóján.

Budapesten rendezték meg a napokban az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency, EDA) 6. Helikopter Harcászati Szimpóziumát. A rendezvényt Szpisják József dandártábornok, az MH Kiképzési és Doktrinális Központ (MH KDK) parancsnoka nevében Birovecz István ezredes, az MH KDK Gyakorlattervező Osztály osztályvezetője nyitotta meg. Köszöntőjében rámutatott: Magyarország kiemelten fontosnak tartja az EDA helikopterprogramjában való részvételt, melyet az is megerősít, hogy 2017-ben hazánk szervezi és vezeti le a Fire Blade elnevezésű többnemzeti helikopteres gyakorlatot.

A tanácskozáson kilenc nemzet, valamint négy kiképzéssel foglalkozó nemzetközi szervezet, parancsnokság képviselője vett részt. Andrew Gray, a védelmi ügynökség helikopterprogramjának vezetője köszönetét fejezte ki azért, hogy hazánk vállalta a házigazda szerepét. Kiemelte, a szimpózium a résztvevőknek és róluk szól.

1596005781

A résztvevők tájékoztatást kaptak az EDA támogatása alatt futó kiképzési tanfolyamokról, programokról, a helikopterszemélyzetek felkészítését biztosító és szabályzó dokumentumok, eljárások kidolgozásának, módosításainak helyzetéről.

Az afganisztáni MEDEVAC-műveletek során szerzett missziós tapasztalatát osztotta meg előadásában a német előadó, a finn pedig rámutatott arra, hogy az extrém hideg, a sarkkörön túli téli időjárási viszonyok között milyen kiképzési kihívásokkal kell számolni a felkészítések során.

A holland előadó az afrikai műveletek során szerzett tanulságokról beszélt, az angol pedig a haderőnem Iszlám Állam ellen folytatott műveletek során szerzett harcászati tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal.

A magyar előadók a hazánkban lezajlott migrációs események kezelése során szerzett tapasztalatokat részletezték.

1596005781

A szimpózium kiemelt napirendi pontjaként értékelték az Italian Blade 2015 elnevezésű helikoptergyakorlatot, amelyen hazánkat egy Mi-17 típusú szállítóhelikopter és 23 katona képviselte. A rendező olasz fél ajánlásokat adott a következő, hasonló rendszerű EDA-helikoptergyakorlatok megszervezéséhez szükséges kérések, igények, előkészítések érdekében történő szervezési feladatok lehetséges végrehajtására. Beszámoltak a gyakorlat többnemzeti jellegéből adódó eltérő tartalmú és nagyságú nemzeti igények kezelésének módjáról, a gyakorlat lefolyásának és kiemelt eseményeinek megvalósítási lehetőségeiről is.

A szimpózium a következő évek feladatai kapcsán lehetőséget biztosított a 2017-es magyarországi rendezésű, Fire Blade 2017 fedőnevű gyakorlat helyszínének, a kitűzött kiképzési célok beazonosításának megismerésére. A bemutató előadás célja volt a részvétel tervezéséhez szükséges indító információk megadása a nemzetek részére, és a gyakorlaton történő részvételre ösztönzés.