Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hende Csaba: Horvátország felkérte Magyarországot légtere védelmére

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2014. március 16. 21:03

Horvátország felkérte Magyarországot légtere védelmére − jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter március 16-án, vasárnap Kunszálláson. A kérést a visegrádi négyek (V4) és a Közép-európai Védelmi Együttműködés országai honvédelmi minisztereinek tanácskozásán fogalmazták meg a múlt héten.

A miniszter a település művelődési házában tartott lakossági fórumon jelezte: ha a két ország megköti a megállapodást, akkor a Magyar Honvédség Szlovénia után Horvátország légtérvédelmében is részt fog venni.

Hende Csaba szerint ennek a kérésnek rendkívüli jelentősége van, és hosszú távon meghatározhatja a két ország kapcsolatait. Úgy vélekedett, ez annak köszönhető, hogy Magyarországnak negyedik generációs harci gépei vannak, és a térségben egyedül a Magyar Honvédségnek van meg ez a képessége.

Hende Csaba magyar és Roman Jakic szlovén honvédelmi miniszter január 17-én Kecskeméten írta alá azt a megállapodást, amelynek értelmében Magyarország Gripen vadászrepülőgépeivel bekapcsolódik Szlovénia légterének védelmébe. Eddig Olaszország egyedül látta el a harci repülőgépekkel nem rendelkező Szlovénia légterének védelmét, a ratifikáció után az olasz és a magyar légierő közösen végzi majd ezt a feladatot.

Hende Csaba szólt arról is, hogy 2015-ben négy hónapon keresztül Észtország, Lettország és Litvánia légterét is a Magyar Honvédség fogja biztosítani.