Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hétvégi harcosok – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2016. december 3. 14:22

Az afganisztáni, majd az iraki háború tapasztalatainak, illetve a felszerelések és a fegyverzet fejlesztésének köszönhetően ma már az amerikai nemzeti gárda „hétvégi harcosai” teljesen egyenértékűnek számítanak a hivatásos állományú hadsereg katonáival. Hosszú út vezetett ideáig…

1596024067
Az Amerikai Egyesült Államok nemzeti gárdája az ország hadseregének legfontosabb tartalékereje. Az USA minden tagállama rendelkezik saját nemzeti gárdával, emellett a speciális jogállású Columbia kerület (mely a fővárosnak, Washingtonnak ad helyet), illetve Puerto Rico, az Amerikai Virgin-szigetek és Guam is fenntart ilyen saját erőt. Ez mindösszesen 54, egyszerre állami és szövetségi irányítás alatt álló katonai szervezetet jelent.

A gárdisták döntő többsége hagyományos értelemben véve civil munkavállaló, azaz a hétköznapok során a polgári élet legkülönbözőbb területein dolgozik. Ezt az állományt egészítik ki a teljes állásban katonai szolgálatot teljesítő gárdisták, akik jellemzően a vezetés, illetve a kiképzés területén tevékenykednek.
A nemzeti gárdák történelme egészen a telepesek Amerikába érkezésének időszakáig, az Új Világ európai meghódításáig vezethető vissza. Az első, már valóban szervezett milícia 1636-ban állt fel Massachusetts államban – ott olvadtak először össze a kisebb helyi csapatok egy nagyobb, jobban irányított, egységes parancsnokság alatt álló alakulattá.

További részletek a Magyar Honvéd magazin december 9-én, pénteken megjelenő számában!