Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hetven évvel ezelőtt történt…

Szöveg: Szűcs László |  2014. április 26. 19:20

Magyarország hetven évvel ezelőtti német megszállásáról, a magyar királyi 1. honvéd hadsereg 1944 áprilisi galíciai helytállásáról, valamint vitéz Barankay József rohamtüzér százados katonai tevékenységéről, haláláról, exhumálásáról és földi maradványainak újratemetéséről tartottak előadást a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály munkatársai április 24-én, csütörtökön Észak-Komáromban, a Mariánum Egyházi Iskolaközpont Szent Imre Kollégiumában.

A Gloria Victis Polgári Társulás által szervezett mikrokonferencián elhangzott, hogy melyek voltak azok a tényezők, amelyek Magyarország 1944. március 19-i német megszállásához vezettek. Dr. Szakály Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a korszak elismert kutatója előadásában választ adott arra a kérdésre is, hogy a magyar honvédség miért nem szállt szembe az ország területére bevonuló német csapatokkal.

1595970952
A hetven évvel ezelőtti eseményekről beszéltek az előadók

A második világháború kevesek által ismert eseményei közé tartozik a magyar királyi 1. honvéd hadsereg 1944 áprilisi galíciai tevékenysége – emelte ki előadásában Illésfalvi Péter, a Honvédelmi Minisztérium szakreferense. Hozzátette: a magyar katonák hősies helytállásukkal csaknem egy hónapon keresztül meg tudták állítani az ország határai felé közeledő Vörös Hadsereget. Az április 17-től május 12-ig tartó harcok során az 1. magyar hadsereg jelentős veszteséget szenvedett, ám a galíciai eseményeket a mai napig nem dolgozták még fel kellőképpen a történészek.

Maruzs Roland alezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály hagyományőrző és hadisírgondozó osztályának vezetője vitéz Barankay József rohamtüzér százados életéről és haláláról szóló előadásában kiemelte: a hős katonatiszt egyike annak a 22 embernek, akik hősiességük miatt megkapták az abban az időben adható legmagasabb katonai kitüntetést, a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet. Az 1944 júliusában hősi halált halt Barankay százados holtteste már 68 éve pihent egy jeltelen sírban a mai Ukrajna területén található stanislaui temetőben, amikor ukrán régészek 2011 tavaszán megtalálták. A magyar hadisírgondozók ezután utaztak ki az egykori hadszíntérre és azonosították egyértelműen a földi maradványokat. A százados holttestének exhumálása 2012 júliusában kezdődött meg, az újratemetést pedig – teljes katonai tiszteletadás mellett – 2012. november 6-án tartották Budapesten, a Fiumei úti sírkertben – fűzte hozzá az alezredes.

1595970952
A cél az, hogy minél többen ismerjék meg a második világháború térséget érintő eseményeit

A konferenciát követően Maruzs Roland alezredes a honvedelem.hu kérdésére válaszolva elmondta: a Gloria Victis egyesület és a főosztály között évek óta tart az együttműködés. Nemcsak konferenciákat szerveznek, hanem a hadisírgondozás területén is együttműködnek.

Petheő Attila, a Gloria Victis Polgári Társulás elnöke kiemelte: az egyesület elsősorban a Felvidéken található hadisírok gondozásával foglalkozik, de emellett szintén céljuk a mostanihoz hasonló mikrokonferenciák szervezése, hogy a második világháború térséget érintő eseményeit minél többen ismerhessék meg Szlovákiában is.

Fotó: a szerző felvételei